2.évad 12. rész - Egy ötlet

Sziasztok! 

Itt a rész, lehet, hogy most már sűrűbben tudom hozni őket. Ebben nem történik sok minden, de azért talán elmegy egynek. Örülök, hogy egyre több feliratkozó van, köszönöm a kommenteket és mindent! Imádlak titeket. :) <3

Sophie.

Néztem a koporsót, ahogy elmerül a mélybe. Nem sírtam, már nem. Elfogadtam és beletörődtem. Csak álltam némán, és az elmúlt éveken gondolkodtam. Emlékszem, mikor Harry először jött el hozzánk és, hogy utána sírva menekültem volna el otthonról. Anyám akkor először alázott meg egy számomra nagyon fontos személy előtt. Aztán, amikor nem engedett el vele sehova, majd mikor megszöktem otthonról és elköltöztem. Féltem közölni vele, hogy unokája lesz, mint később kiderült nem hiába. Sosem fogom megemészteni azt a dolgok, hogy Rosiet el akarta tőlem venni. Akkor ha valami baja esett volna a lányomnak, én belepusztultam volna. 

Az emberek lassan elfogytak a sír közeléből, már csak mi maradtunk. A családja, akit sosem szeretett igazán. Legalább is nem éreztük. 

- Anya, mikor megyünk már? - rángatta fekete szoknyám alján Rosie. Türelmetlen volt, érthető, hiszen kicsi. Nem való neki még egy temetés. De kire bízhattam volna, ha mindenki itt van? Leo is nyűgösebb volt a szokásosnál. Nagyot sóhajtottam, mire Harry mellénk lépett. Megköszöntem neki magamban, hogy nem hozta a barátnőjét.

- Elviszem a gyerekeket, rendben? - nézett rám, és végig simított a karomon. - Csak, hogy legyen egy kicsi nyugtod. Tudom, hogy most magányra vágysz. - mondta halkan. 

- Köszönöm Harry. - ennyit mondtam csak, mire bólintott és ölébe vette Leot, megfogta Rosie apró kezét és elindultak ki a temetőből. Tényleg magányra vágytam. Szerettem volna bezárkózni a szobámba, és egyedül lenni. Hálás voltam Harrynek ezért. Hallottam még Rosie élénk hangját, ahogy az apját kérdezi, miért nem vigasztal meg engem, mire Harry csak végig simított kislányunk haján, nem hallottam a válaszát. Lassan én is elhelyeztem az utolsó vörös rózsát a síremléken, és hazaindultam. Jólesett egy kicsit sétálni, és sikerült kitisztítani a fejem. Habár anyámról a gondolataim újra Harryre terelődtek. Nem gondoltam volna, hogy valaha is nélküle kell élnem. Mennyire jólesne most az ölelése, ahogy erős karjaival magához szorít, a csókja, ahogy ízlelhetném édes ajkait, és észt veszejtve kapaszkodnék bele. Sokszor említettem már, de tényleg hiányzik. Ha most azt mondaná, kezdjük előröl mindent, felejtsük el az elmúlt félévet szíves örömest ugranék a nyakába. De nincs itt. 

Harry Styles 

A lakásba érve nem lepődtem meg, hogy Cassy nincs itt. A történtek óta, mióta itt hagytam aznap este magára, többször is összevesztünk. De őszintén? Egyáltalán nem bántam meg, mert hosszú idők óta, az a nap volt életem egyik legszebb éjjele, amit Larával tölthettem. Imádtam, ahogy a karjaim alatt szuszog, miközben én öleltem és csókoltam őt. Habár ő aludt, én egész éjjel a történteken gondolkodtam, és őt figyeltem. Ahogy néha megrebben a pillája, amikor óvatos puszit adtam az arcára, hajára, homlokára, kézfejére, ő aranyosan felsóhajtott, majd elmosolyodott. Tudtam, éreztem, hogy ő is szeret még, ezt be is bizonyította. Mennyire megbántam már a tetteimet, miért kellett ekkora baromnak lennem? Igyekszem helyre hozni a dolgokat, azért is állíttattam le a válást, ugyan ő erről még nem tud, ahogy senki sem. De ami késik nem múlik. Nem akarom őt elengedni.

Épp a gyerekekkel játszottam, amikor megszólalt a csengő. Felálltam a földről, majd ajtót nyitottam és két vörös ajak tapadt az enyémnek. 

- Megbocsájtok, édes. - kapaszkodott a nyakamba Cassy, én pedig becsuktam az ajtót. Kínosan vakargattam a tarkóm, egyáltalán nem hiányzott a jelenléte. - Jaj, miért vágsz ilyen fancsali képet? - húzódott hátrébb. - És mi ez a fekete hacuka? 

- Temetésen voltam, Cassy. - Ó, Istenem, nekem mennyire nem itt kellene lennem vele, hanem otthon, a házunkban Larával, és ahogy Rosie mondaná, illene őt megvigasztalnom. 

- Milyen temetésen? - utáltam amikor a szőkenőt játssza, de ha egyszer az? - Ja, biztos az excsajod anyjáén...igen ezen vesztünk össze, már emlékszem. - Valóban ezen vesztünk össze, mert egyszerűen nem értette meg, hogy nekem ott a helyem. - De rendben vagyunk, ugye? - nézett vissza rám a háta mögül, ahogy a nappali felé igyekezett. 

- Hogyne. - motyogtam magam előtt, majd becsuktam az ajtót, és követtem őt. 

- Hát ezek meg mit keresnek itt? - torpant meg a küszöbön. 

- Cassy, ők a gyerekeim, szerinted? Tudod, nevük is van..kérlek, fogd vissza magad. - kértem őt halkan. 

- Azt hittem végre kettesbe lehetünk egy picit. - nyávogott, majd levágódott  a kanapéra. - Tudod arra gondoltam...- jaj ne, ezekből sosem szokott semmi jó kisülni..- .. hogy elmehetnénk nyaralni. 

- Hm, ez remek ötlet, de tudod a gyerekek is jönnek akkor. - csaptam össze a tenyerem. 

- Miért? 

- Azért mert eleget voltam távol tőlük, nem szeretnék egy napot sem elpazarolni, hogy nem vagyok velük. 

- Pedig azt hittem.....

- Vagy velük, vagy sehogy. - vágtam közbe és megrántottam a vállam. 

- Na jó, jöjjenek...csak ne veszekedjünk! - sóhajtott, majd hirtelen eszébe jutott valami, amit nem intézett el, és elment. Olyan volt, mintha csak a nyaralást szerette volna bejelenteni. Sokszor éreztem már úgy, mintha csak a pénzem lenne fontos neki, és nem én, aki vagyok. Most még ez a nyaralás belefér, de azt hittem, utána le kell zárnom vele ezt a kapcsolatot. Mindketten tudjuk, hogy szerelemből vagyunk együtt..hiszen csókon kívül semmi nem történt.
- Apu? - kiáltott Rosie. - Gyere gyorsan! - hirtelen azt hittem valami baj van, hiszen múltkor is halálra rémültem, amikor egy váza élete ért véget. Ám a szám tátva maradt, amikor megláttam Leot az asztal mellett állni és készült volna megtenni az első lépéseit. Nem szóltam egy szót sem, némán koncentráltam kisfiam első lépéseire, ami végül nem következett be.
- Itt meg mi történik? - topogott be Cassy, mire Leo kibillent az egyensúlyából és a földre huppant. Láttam, ahogy elgörbül a szája lefelé, ezért gyorsan mellé siettem. - Jaj, most meg mi a baj? - sietett mellém a "barátnőm", majd szerette volna átvenni tőlem a kisfiam, de Leo erősen kapaszkodott a nyakamba.
- Semmi, Cassy. Semmi...De most azt hiszem itt az ideje, hogy menj. Nekem is lassan haza kell vinnem a kicsiket.
- Már megint ahhoz a nőhöz mész, Harry?
- Figyelj, Lara nem egy nő, hanem a feleségem, és a gyerekek vele élnek. Kérlek, ne veszekedj. - toltam az ajtó felé, kezébe adtam a táskáját, megpusziltam az arcát, majd becsuktam a háta mögött az ajtót.
- Fúú. - fújtam ki egy nagy levegőt. Rosie kinevette a cselekedetem, én pedig úgy csináltam, mintha izzadság cseppeket töröltem volna le a homlokomról. - Na srácok, akkor megyünk nyaralni?
- Igeen. - vetődött a nyakamba Rosie, Leo pedig kis kezeit összeütve tapsolt a földön csücsülve.
- Már csak anyának kell beleegyezni. - motyogtam halkan.