2. évad 11. rész - Így lesz a legjobb

Helló Drágák! Hát itt lennék az új résszel. Újabb 3 taggal bővültünk. Köszöntöm az új feliratkozókat is, és mindenkinek köszönök mindent. Tudom, nem válaszoltam a kommentekre, de ezt rögtön bepótolom. És most jó olvasást. :) <3 

Sophie.

Lara Ross

Épp egy gyönyörű álomból ébredtem fel, amikor egyik oldalamról a másikra fordultam volna, ugyanis valami megakadályozott. Inkább valaki. Hajamat hátracsaptam, mert, mint egy szénakazal az összes az arcomba lógott. Szemeimet megdörzsöltem, hátha csak káprázik a szemem, de nem. Valóban Harry feküdt mellettem. Igen, Harry Styles. Mozgolódni kezdek, ugyanis a pozíció, amiben elhelyezkedtünk már kezd kényelmetlenné válni. Ekkor tűnik fel valami. Valami nagyon fura. Meztelen vagyok, csak úgy, mint ő is. Habár a takaró fedi, érzem, hogy ő is az. Amint tudatosulnak bennem a dolgok, és a képeket kezdtem összerakni összeáll az este. Emlékszem, hogy felhívtak a kórházból, emlékszem, hogy mi történt az anyámmal, emlékszem, hogy Harrynél kötöttem ki, és arra is, hogy utánam jött, és törődött velem. Emlékszem, hogy vigasztalt, és hazakísért. Jaj ne...mi tettünk? Hanyat vágtam magam az ágyon. 

-Tudod, mire van most szükségem? - kérdeztem tőle, szinte már a szájába suttogva.

- Nem. - válaszolta röviden, teljesen beleesve a varázsomba. 

- Arra, hogy szeress. - súgtam neki, majd ajkaink találkoztak. Bőröm azonnal libabőrössé vált, a szívem úgy vert, mintha maraton futottam volna, és minden erőmmel őt akartam. Kezeimet szorosan a nyakához kulcsoltam és magamhoz szorítottam. - Szükségem van rád. Felejtess el velem mindent.

- Lara..te most részeg vagy..nem tudod, mit csinálsz. - próbált elhúzódni tőlem, de nem engedtem. Tudtam, hogy ittam, éreztem is magamban, de amint szerettem volna, az nem az alkohol miatt volt. Azt éreztem. 

- Fogd be! - hallgattattam el egy újabb szenvedélyes, de annál érzékibb csókkal. - Tudom, mit kérek. Vagy te nem szeretnéd? - távolodtam picit el.

- Tudod, hogy mennyire akarlak. Hisz érezheted. 

- Akkor csináld, Harry. Annyira nagyon hiányzol. - kapaszkodtam belé. Ő ölébe húzott, majd elfektetett az ágyon. Ezúttal már ő volt felettem. Átvette az irányítást, amit be kell, hogy valljak, jobban tetszett. 

- Holnapra tuti megbánod. - motyogta még, de hangja elhalt, ahogy a csípőm az övének feszítettem. Csók csókot követett. Ujjai lassan érintették először a vállamat, majd a kulcscsontomat. Érzékien simította végig tenyerét melleimen, majd a hasamon. Pólóm aljához érve szinte letépte rólam, ahogy én is szétfeszítettem ingét. Talán az összes gomb leszakadhatott róla. Az övéhez nyúltam, de nem bírtam a csatot kioldani, kezeim remegtek, ahogy megéreztem azt a tudort, ott benn. 

- Segítek. - súgta a fülembe. Nyelve nagyon közel volt ahhoz a ponthoz ott a fülem mögött. Kipattintotta az övét, és megszabadult most már minden ruhadarabjától. Rajtam sem volt már sok minden, de ő tett is róla, hogy ne is legyen. 

- Még mindig ugyanúgy szeretlek, sőt még jobban is. - mondta, majd egy erős feszítést éreztem belülről. Nemcsak a testembe hatolt bele, hanem a szívembe is szavaival. Egy apró könnycsepp hullott le az alattam levő párnára. - Jól vagy? - kérdezte.

- Én is nagyon szeretlek, Harry. -suttogtam. Többé nem kellettek szavak, nem vesztegettünk több időt. Tette a dolgát, közben én sem tétlenkedtem. Körmeimet hátába vájtam az élvezettől, ami mindkettőnkre egyszerre tört ránk. Pihegve hullott rám erős teste, és ujjaimmal a haját kezdtem el piszkálni. Oh, Istenem, mennyire szerettem én ezeket a göndör tincseket. Itt fekszik felettem az az ember, aki itt hagyott, de most újra visszatért bennem. Szebb, mint valaha. Izzadt tincsekkel, ragyogó szemekkel, kecses ajkakkal, és csupa szívvel. Éreztem a mozdulatait, éreztem a szeretetét. Csak mi voltunk ketten. Ő és én. Újra mi voltunk. 

- Gyönyörű vagy. - puszilta meg még a homlokom, majd lassan álomba szenderültem. 

Tehát az a gyönyörű álom nem is álom lett volna, hanem a valóság?
- Nem emlékszel ugye? - dörmögte a párnából.
- De, minden egyes momentumra emlékszem. - feleltem csendesen, a plafont bámulva.
- Megbántad ugye? - könyökölt fel, én pedig ránéztem. Nem szóltam semmit, csak az arcát tanulmányoztam. Ahogy a szemei csillogtak, majd lassacskán szomorodott el. - Sejtettem. - támaszkodott fel, majd felhúzta a fekete bokszerét és összeszedegette a szétdobált ruhadarabjait. Megmosolyogtam, ahogy inge csak úgy lógott rajta, hiszen nem voltak rajta gombok. Aztán a mosolyom lehervadt, ahogy becsukta maga mögött az ajtót és ott hagyott. Az elmúlt éjjelnek köszönhetően, újra éltem kicsit. Újra életet teremtett belém. Sietősen pattantam ki én az ágyból, magamra kapva egy fehérneműt, és egy fehér inget utána futottam a lépcsőn.
- Harry? - visszanézett rám az ajtóból. Lassan közelítettem felé, majd tenyeremet az arcára tettem. - Ne menj még el. - néztem rá. - Kérlek. - suttogtam halkan. Tenyerét ő is az enyémre helyezte, majd lehúzta a szájához, és belecsókolt. Egy halvány mosolyt ajándékoztam neki, majd visszahúztam. - Tudnod kell, hogy nem bántam meg semmit, ami történt. - néztem mélyen a szemében.
- Azt hittem, hogy most el fogsz küldeni, azért mert kihasználtalak.
- Ilyenről szó sincs. - ráztam a fejem hevesen. - De...
- Miért kell mindig egy "de"-nek ott lenni? - húzott közel magához két kezével a derekamon.
- Azért mert mindketten tudjuk, hogy ez nem helyes, amit teszünk. - hajtottam le a fejem. - A válás folyamatban van, és neked ott van Cassy..
- Nem szeretem őt, Lara. Én téged sz..
- Shhh.- tettem mutatóujjam a szájára. - Ne mondd ki. Nem szabad. - suttogtam. - Ahogy azt sem, hogy ezt bárki is megtudja. Maradjon ez a mi titkunk.
- Vissza akarlak kapni titeket. - hangja elgyötört volt. - Helyre akarom tenni a hibáim.
- Nem haragszom Harry. De ezt el kell felejtenünk. Minden folytatódik úgy, ahogy volt. Ígérem, többet nem teszek keresztbe neked, a gyerekeket is akkor viszed el amikor akarod, de ez nem történhet meg még egyszer.
- De hiszen szeretsz, érzem..és én is.
- De ez nem helyes...és most menj. - simítottam végig a kezén. - Egyedül szeretnék lenni, hogy feldolgozhassam az elmúlt napot.
- Ne taszíts el, kérlek.
- Így lesz a legjobb. - bólintottam, majd felszaladtam vissza az emeletre és bezárkóztam a fürdőszobában. Nem lehetek önző. Nem szabad, hogy ennyi idő után, amikor az ő élete is rendeződik Cassyvel jövök én és mindent tönkreteszek egy éjszakával. Az egyik legszebb éjszakámmal. Szeretem őt, imádom és pont ezért nem szabad ennek még egyszer előfordulnia. Lassan sétáltam be a szobámba, ahol a fiókból elővettem egy régi fényképet. Anyu volt rajta még fiatalként. Ahelyett, hogy ráemlékeztem volna, és gyászoltam volna, én inkább bú-felejtve feküdtem le az egykori férjemmel, akinek barátnője van. Szörnyű és önző ember vagyok. Mindig csak a saját érdekeimet nézem, és azt, hogy mi jó nekem.
- Hiányozni fogsz anya. - simítottam egyet a képen, majd visszatettem a fiókba. - Remélem tudod, hogy mindent megbocsátottam. - suttogtam a semmibe.
- Anyuci! - rontott be az ajtón Rosie és a nyakamba vetődött. - Hol voltál este? Nem meséltél nekem. - biggyesztette le a száját.
- Ne haragudj, Drágaságom. Tudod, el kellett mennem valahova. De a nagyi biztos mesélt neked, ugye?
- mosolyogtam rá.
- Igen, de én téged szerettelek volna...hova kellett menned? - kíváncsiskodott.
- Tudod, az anyukám, akit nem ismertél, nagyon beteg volt. - ültettem az ölembe. - Sajnos, őt tegnap elvitték az angyalkák magukkal. - mosolyogtam, és próbáltam a könnyeim visszatartani.
- Akkor szomorú vagy? - tette kis kezét az arcomra. - Én itt vagyok neked, anya. Szeretlek. - kulcsolta át a nyakam és egy puszit nyomott az arcomra.
- Én is szeretlek. - szorítottam magamhoz.
- Mondjam Anne nagyinak, hogy hívja fel apát, hogy meg tudjon vigasztalni?
- Nem, nem kell, kicsim. - nevettem fel keserűen.
- Lara, minden rendben? - nyitott be apu is a szobába.
- Anyuci szomorú, nagypapi. Azt mondta, hogy az ő anyukáját tegnap elvitték az angyalok.
- Tessék? - tágultak ki apám szemei is. Megköszörülte a torkát. - Rosie, téged keres a nagyi. Menj szépen reggelizni, jó?
- Sajnálom, apa. - sírtam el magam. Majd magához szorított és csak ölelt.
- Jaj, drágám. Én is sajnálom. - majd együtt emlékeztünk pár percig az édesanyámra.
- Apu? - néztem rá, pár perc csend után. - Azt hiszem hibát követtem el.
- Ez nem a te hibád volt. Beteg volt.
- Nem erről van szó. Én lefeküdtem Harryvel. - motyogtam magam elé.