3. rész ~ "Mindent elrontottam"

Sziasztok! Megérkezett a következő rész is! Nagyon szépen köszönök minden egyes kommentet és feliratkozás. Nagyon aranyosak vagytok. Elkészült a blog fejléce, hatalmas köszönet érte a K.&D. Desing-nek! :)
Remélem tetszik majd a rész! :)

Harry

Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Szóval egy harmadik, vajon ki lehet az. Sosem voltam aggreszív ember, de ez lehet, hogy ezek után változni fog. Csak mentem és mentem, nem bírtam otthon maradni vele. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért tette. Hiszen olyan jól megvoltunk, én egészen idáig azt hittem, nálunk boldogabb pár nincs. Mi nem volt neki elég, amit én adtam? Észre sem veszem, hogy a kilométer óra már lassan a 150-et mutatja lakott területen belül.  Már lassan kiérek Londonból, de még mielőtt a sárgaföldig iszom magam egy vidéki kis kocsmában, előtte valakivel beszélnem kell. Muszáj valakinek kiöntenem a lelkem. Félreállok az úton, leállítom a motort és már tárcsázom is az erre legmegfelelőbb embert, avagy Louist. Ő a legjobb barátom, ő mindent tud rólam, talán tud adni egy kis orvosságot, ami most meggyógyít. Egyáltalán mi lesz ezután? Érdemes még a közös jövőnkről gondolkodnom? Minden egyes szava hazugság volt?  Kicsöng..kicsöng..és felveszi.
- Gratulálooook haveeeer! Bonthatjuk a pezsgőt? - ordítja a telefonba köszönés nélkül, én meg csak értetlen fejet vágok hozzá. Mégis mihez?
- Megcsalt, Louis....Lara megcsalt engem. - éreztem a gombócot a torkomba, nehéz volt kiejteni minden egyes szót. 
- Mi?! Akkor nem a tiéd a gyerek?! - hangja megdöbbent volt, mint aki nem hisz a fülének. Én tényleg nem hittem neki. Villámként hasított belém a felismerés, nem egy harmadik személy van a kapcsolatunkban, hanem egy kisbaba, egy pici jövevény...az én gyerekem. 
- Uram-atyám Louis! Én akkora egy marha vagyok – úgy éreztem mindjárt elsírom magam. Kettős érzelmek keveredtek bennem. Mérhetetlenül boldog vagyok, hiszen lesz egy kis csöppség, ami az enyém és az övé, kettőnké. Másrészről pedig kibaszottul szerencsétlen vagyok, hogy ott hagytam őt. Mit gondolhat most rólam. – Mindent elrontottam. – el tudtam volna sírni magam, ahogy beugrik elém Lara kétségbeesett arca, ami nem érti a dolgokat. Már megint túl hevesen reagáltam, végig sem hallgattam. Pedig, ha ott maradok, most ketten ülhetnénk egymás karjaiban és a jövőnket tervezgethetnénk a picivel.
- Harry! Mondd, hogy nem csináltál hülyeséget. – ha tudná mit tettem, most biztos keresztbe lenyelné a fejem, hiszen Lara olyan neki, mint a húga.
-Otthon hagytam… Egyedül. Én azt hittem megcsalt, mert… mert azt mondta, hogy már nem csak ketten vagyunk..- mondtam dadogva neki, a gombóc még mindig a torkomban volt.
-Te idióta. Hiszen mindennél jobban szeret téged..hogy gondolhattad ezt róla, pont róla? Harry, ne haragudj, hogy ezt mondom, de te nem vagy normális. Nem emlékszel mennyi mindent tett azért, hogy együtt lehessetek, te meg csak így ott hagyod végig sem hallgatva? - igaza van, teljes mértékben, feltételezni valakiről is rossz dolog, de ha az a valaki ebben az esetben életed szerelme, akkor a legnagyobb hiba amit elkövethetsz.
- Hol vagy most? – hangja lecsillapodott, már nyugodtabban kérdezte. Jobban szerettem volna, ha üvölt és beveri a pofám. Megérdemelném.
- Nem tudom, valahol a városon kívül.. de most azonnal indulok haza.
- Nálatok találkozunk, azt hiszem, hogy Larának szüksége lesz most valakire, aki nem te vagy. – teljes mértékben egyet értettem vele, térden állva kell könyörögnöm a bocsánatáért.
Visszaindultam a közös házunk felé, csak reménykedni mertem benne, hogy nem kapcsolnak le a rendőrök, és időben hazaérek hozzá. Mikor befordultam a sarkon Louis kocsija már a feljárón állt, ezért megálltam én is kint a ház előtt. Őszintén megvallva, arra számítottam, hogy orrcsonttöréssel végzem, de az a megvető pillantás, amit Eleanor és Louis vetett felém, jobban fájt bármiféle testi sértés helyett. Belépve a házba, Lara még mindig ott ült ahol hagytam, mintha meg sem mozdult volna.

 Közelebb lépkedtem hozzá, leültem mellé, és átöleltem. Mintha ott sem lennék, átnézett mindenkin. Arcán sűrű záporként versenyeztek a könnyek. Fájt így látni, tudván, hogy ezt én tettem vele. Eleanor leült a másik oldalára, Louis pedig elétérdelt a földre.
- Lara, jól vagy? – nézett bele kisírt szemeibe, de mintha a falnak beszélt volna. Kezdtem megijedni… nem reagált semmire. Louis folyamatosan beszélt hozzá, óvatosan rázogatta, de semmi reakció.
- Harry! Sokkot kapott, vidd fel a szobába, én pedig hívom az orvost. Menj! – utasított Louis. Hálát adok Istennek, amiért Louis itt van és hidegfejjel tud gondolkodni, nélküle nem tudom mit csinálnék ebben a helyzetben. Féltem, hogy valami baja lesz neki, netán a babának. Utálom magam, nem érdemlem meg őket! – gondoltam magamban és kicsordultak az első könnycseppek. Kezeit óvatosan a nyakamba tettem, majd térdei alá nyúltam és felemeltem. Mióta tart a turné biztos vagyok benne, hogy fogyott, nem is keveset. Teste eddig merev volt, viszont ahogy felértem vele a lépcsőn, hirtelen elernyedt. Szemei csukva voltak, letettem az ágyra.
- Eleanor, hozz vizet. Gyorsan! – pillanatokon belül megérkezett a pohár víz, én pedig lelocsoltam vele. Szempillái megmozdultak, lassan nyitotta ki szemeit, majd megpillantott engem. Arcán ezer érzelem futott keresztül, meg szerettem volna ölelni, de eltolt magától.
- Menj ki, kérlek. Majd én itt leszek vele. – mondta Eleanor azon a lágy hangon, ami bárkit képes megnyugtatni.
Szót fogadtam, nem szerettem volna még többet ártani neki, így is eleget tettem már.

Becsuktam magam után az ajtót, már csak a keserves zokogást hallottam, és is azt tettem. Közben Louis is felért, mikor meglátott engem, leült és kezét a vállamra tette.
- Minden rendben lesz, meglátod. Nyugodj meg!

Lara

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, mióta elment. Lehet, hogy tíz perc, de az is lehet hogy egy óra. Csak ültem a kanapén és néztem magam elé. Ha valaki ezt mondja nekem, hogy a párom így reagál arra, hogy gyereke lesz, akkor biztos körberöhögöm. Teljesen kikapcsoltam, nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy mi lesz velem, mi lesz velünk? Kattogott az agyam, mint a vaskarika és egyszer minden csak sötét lett, majd a következő pillanatban Harry feldúlt, aggódó tekintetével találtam magam szemben. Fenn voltam a szobában és igencsak rosszul éreztem magam. Próbált közeledni hozzám, de eltoltam…mérges voltam rá, hogy csak így itt hagyott, semmi nélkül. Rajta kívül még Eleanor is itt volt, tehát ők is hazajöttek.
Eleanorra néztem, aki értette célzásomat és burkoltan kiküldte Harryt! Látszott rajta mennyire sajnálja, egyszerűen képtelen voltam haragudni rá, de úgy éreztem most jobb, hogy távolabb van tőlem. Legszívesebben a nyakába ugranék, hiszen még csak most jött haza nem töltöttünk együtt többet félóránál.
- Mi történt? – tette fel Eleanor ezt a bugyuta kérdést. Komolyan mintha nem lenne egyértelmű. Egyébként imádom ezt a csajt, de néha ki tud készíteni az ilyen szőke nő vagyok, bocsi kérdéseivel. – Jó, oké…tudom, hülye kérdés volt. Akkor egy másik…Mi lesz ezután? Megbocsátasz neki? Mi lesz a babával? – hülyébbnél hülyébb kérdések. Kedvem lenne felkelni és őt is rendre utasítani, de ehhez egyelőre még nincs erőm.
- Eleanor! Szeretem őt… - úgy látszik vette a célzást és arca komorabb lett.
- Ne haragudj… picit elragadtattam magam, hiszen ott – mutatott a hasamra – egy kicsi Styles növekszik., és annyira lázba hoz…- fáradt voltam, de erre a megnyilvánulására felcsillantak a szemeim.
- Szerintem Louisnak sem lenne semmi ellenvetése..- mosolyogtam pimaszul. A kedvem teljesen átváltozott depressziósból a vidámmá. Igaz, hogy hulla fáradt vagyok, hiszen már napok óta nem aludtam, de mégis boldog vagyok…hisz Ő visszajött. Az ajtó túloldaláról halk kopogás hallatszódott, majd egy kócos fiú nézett be rajta.
- Hogy vagy? – még mindig nem jött be, épp csak a fejét dugta be. – Nézd, Ő tényleg nagyon sajnálja, kérlek, bocsáss meg neki…szenved.
- Már sokkal jobban és a kedvem is egyre jobb. Louis, kérlek küld be, lemennék én is, de egyenlőre ez még nem nagyon akar sikerülni…szólnál neki? Sok megbeszélni valónk van.
- Persze! Örülök, hogy jobban vagy. Eleanor, édesem nekünk is mennünk kéne, későre jár már! …. Lara? – egy pillanatig elgondolkodott… - Gratulálok!
Még válaszolni sem tudtam, már leléptek. Még megszerettem volna köszönni nekik, azt amit értem tettek. A következő pillanatban újabb kopogás, majd egy bűnbánó, szomorú arc vonzotta magára a figyelmem.
- Szia!