2. évad 10. rész - Szeress!

Sziasztok! Hát több, mint egy hét után meghoztam a következőt, igaz szerdát írtam, de itt van most. :D . Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de azért remélem tetszik Nektek! :) Köszönöm szépen, minden komit, meglepetést, és feliratkozást. Nagyon sokat jelent nekem! <3 Jó olvasást! :)

Sophie.

Automatikusan nyúltam a kilincsért, ami nagy meglepetésemre megadta nekem magát. Az ajtó nyitva volt. Szívem őrült módba kapcsolt, hangokat nem hallottam ütemétől. Könnyeimet letöröltem, majd a nappali felé vettem az irányt. Nagyot sóhajtva léptem be az említett szobába, megtorpantam. Harry ott feküdt a díványon Cassyvel a karjaiban. Ekkor csöppentem vissza a valóságba. Mégis mit keresek itt? Hogy hihettem, hogy Harry elfelejti a mai viselkedésem? Egyáltalán miért is hozzá jöttem? Cassy úgy feküdt a karjaiban, mint egy kismacska, szinte még a dorombolását is hallottam. Ő pedig simogatta, ahol csak érte. Cassy észrevett, hogy a küszöbön állva bámulom őket, majd pityeregni kezdett, mire Harry ajkaival lecsókolta műkönnyeit. Átláttam rajta, tudtam, hogy direkt csinálja. Hallottam, ahogy édes szavakat suttog a fülébe, nekem pedig meg kellett kapaszkodnom az ajtószárfában. Azt hittem a mai nap ennél rosszabb nem lehet, dehogynem. Remegve fordítottam nekik hátat, majd hangosan becsuktam az ajtót magam mögött. Futottam, nem számított ha felbukok a lépcsőn, a célom az volt, hogy minél hamarabb távozzak innen. Az utca sötétbe burkolózott már, a libabőr is kiült a karomra. Rohantam, nem tudtam hova, csak mentem, amíg a lábam bírta, majd egyszer csak egy hatalmas rántást éreztem bal karomon. 

Harry Styles

Hosszú volt a mai, hát még milyen tartalmas. Leo szülinapi partija akár nagyon jól sikerülhetett volna, akkor ha a két nőszemély nem vitatkozik össze. Egyik felet sem értem igazán. Cassyt azért nem, mert mellette vagyok, ő a barátnőm, ő az akit szeretek. Legalább is elméletben, gyakorlatban más áll ebben a pozícióban, de ezt hanyagoljuk. Így a legjobb, ha fenn tartom ezt az állapotot és kapcsolatot mindenkinek sokkal jobb lesz az élete. Larát viselkedésén még jobba meglepődtem. Miért kellett ez a feszültség, ha már nem érez irántam semmit? Miért akadt ki Cassyre? Vajon mondhatott neki valamit? Vagy miattam? Áhh...nők! Sosem fogom megérteni őket.
- Nyugodj meg! Már vége van! - suttogtam Cassy fülébe. Muszáj volt valahogy megnyugtatnom, mert mióta haza jöttünk csak a szipogását és az állandó orrfújását hallom, ami hát kissé már kezd kikészíteni. Óvatosan simítok végig a karján, majd újra zokogásba kezd. Egyszerűen megsajnáltam, rossz volt ilyen összetörve látni, ezért apró csókokkal próbáltam neki kedveskedni. - Mi volt ez? - pattantam feljebb a kanapén, amikor hangos ajtócsapódást hallottam.
- Nem tudom, biztos csak a huzat. Hagyd. - törölte le a könnyeit, majd kezeimet fogva, magára húzott. Nyugtalanított valami, úgy éreztem fel kell állnom és ki kell mennem. Így is tettem, az ösztöneimnek sosem tudtam ellent mondani.
- Mindjárt jövök, csak kinézek! - pusziltam meg Cassy feje búbját. Gyorsan belebújtam a cipőmbe és még hallottam a hangos lépteket a lépcsőházban, így utána indultam. Kiérve a házból egy ismerős női alakot láttam meg rohanni. Túl ismerős volt, ahogy a sötét haja lobogott utána. Kétségbeesetten futott, míg egy óvatlan pillanatban megbotlott a járda szélénél, majd az úttest felé kezdett közeledni. Még időbe visszarántottam, szorosan magamhoz szorítottam. Szívem megsajdult, ahogy arcára néztem. Sírt, szemei vörösen csillogtak vissza rám. Meglepettem nézett rám, mintha nem is hinné el, hogy a karjaimban landolt.
- Hagyj! - rántotta ki magát kezem közül. - Menj vissza Cassyhez!
- Nem, nem engedlek el így. Mi történt? Miért sírsz? - nyúltam arcához, de ő lehajtotta a fejét. Csak megrázta a fejét és indul volna. - Lara!
- Neki nagyobb szüksége van Rád! Menj! - lökött meg a másik irányba. - Végülis nem ő vesztette el az anyját. - suttogta maga elé, azt hitte nem hallom meg, de így történt.
- Tessék? - nem válaszolt, csak elindult a sötétbe, én pedig ott álltam és néztem alakját távozni. Mi történhetett, hiszen Irenét már rég nem tekintette anyjának. És mit jelent az, hogy elveszítette? Mire feleszméltem a kábulati sokkból, Lara már az utca sarkán fordult be, én pedig követtem. - Mi történt Irenével? - kérdeztem tőle kedvesen. Ahogy kiejtettem anyja nevét, megremegett, én pedig a vállára tettem a kezem.
- Öngyilkos lett. - suttogta maga elé. - Meghalt, érted? Meghalt az anyukám. - sírta el magát, és a legnagyobb meglepetésemre kezeit nyakam köré fonta és hozzám bújt. Kapaszkodott bennem. Rögtön átkaroltam én is, és fejét simogattam, míg próbáltam megnyugtatni. Tudom, hogy azért jött el hozzám, mert szüksége volt rám. Igaz, nem volt szép a mai viselkedése, de nem tudok rá haragudni..és amiket a fejéhez vágtam, azokat sem gondoltam komolyan. Még mindig ugyanúgy szeretem Őt, ahogy az esküvőnk napján. Ezért most nagyon fáj így látnom Őt, segíteni akarok neki.
- Gyere, hazakísérlek! - szorítottam magamhoz, nem tudtam meddig mehetek el, nem ismerem a határait.
- Nem akarok hazamenni. A gyerekek meg fognak ijedni. Inkább menjünk be ide! - húzott az egyik bár felé. - Felejteni akarok! Mindent...csak ma este. - motyogott szinte maga elé. Megadtam magam, hiszen vele vagyok, nem engedem, hogy butaságot csináljon. Leültünk a pulthoz, és ő rögtön kettő dupla whiskyvel kezdett. Szám szinte 'O' alakot formált, hiszen úgy tudtam, utálja a whiskyt. Egymás után öntötte magába az erősebbnél erősebb italokat. - Te is kérsz egyet? Héj, légyszi az úrnak is tölts egyet? - intett a pultosnak. Én is megkaptam a saját mérgem, majd egy húzásra felhajtottam.
- Jobb már? - kérdeztem felé fordulva. Szemei már nem csillogtak, fáradtan meredtek rám.
- Már jól érzem magam. - mosolyodott el kislányosan. Innen tudtam, hogy már eleget ivott, úgy hogy elindulhatunk haza. - Na gyere! - nyúltam a hóna alá, és kitámogattam a helyről. Gyalog mentünk haza, itt-ott megbotlott, de akkor segítettem neki.
- Van nálad kulcs? - kérdeztem tőle. Ő pedig csak a vállát vonogatta és közben nevetgélt. Belenyúltam a táskájába, majd előszedtem a kis kulcscsomót, majd beengedtem magunkat. Míg bezártam az ajtót, Lara előrement a konyhába, természetesen belerúgott valamibe, ami hangos csörömpöléssel visszhangzott. - Shh! - tettem mutatóujjam a szám elé. - Fel fogsz ébreszteni valakit. - mire ő megint csak elkuncogta magát. Leültünk a konyhába, és Lara már emelte a következő üveg alkoholt, mire anyám lépett be. Szemét összehúzta a világosságra, feltehetően aludt már.
- Ti meg mit csináltok itt? - nézett rám nagy szemekkel, majd Larára. - Vele meg mi történt? - ezek szerint ők még semmiről nem tudnak. Elmeséltem neki, hogy mi történt az anyukájával, majd azt is, hogy nálam keresett támaszt. - Holt részeg már. Szerintem elég már neki... - tett megjegyzést.
- Vigyázok rá, anya. Menj feküdj le. A gyerekek is alszanak már?
- Mint a tej. - mosolyodott el, majd visszament lefeküdni.
- Te is kérsz egy pohárral?
- Nem. - mosolyogtam rá. - Holnapra nagyon fog fájni a fejed, ugye tudod?
- Nem számít. Most nem fáj semmi. Sem a fejem, sem a testem, sem a lelkem, sem a szívem..-nevette el magát, de arcán újra megjelent egy könnycsepp, amit gyorsan le is törölt. - Köszönöm Harry a mai estét..és tudod, nagyon sajnálom a történteket, nem akartam Cassynek sem, és neked sem rosszat, mert még mindig szer..Jaj, ne törődj velem. -állt fel hirtelen az asztaltól - Gondolom már fáradt vagy. Nagyon sokat jelent, hogy mellettem voltál. - össze-vissza beszélt. - Azt hiszem szükségem lenne egy..mire is?
- Gyere, menjünk fel és aludj szépen, arra van szükséged. - jelentettem ki. Felkísértem a lépcsőn, majd benyitottam a szobában. Hátra vetődött az ágyra, magával rántva engem is. Beleremegett a testem a közelségébe, hiszen milyen régen is voltunk már ennyire közel egymáshoz. Szája közelített az enyém felé.
- Tudod, mire van most szükségem?
- Nem. - dadogtam, mint egy elveszett kisgyerek, mert féltem, hogy ha tovább megyünk, nem leszek képes megállítani magam.
- Arra, hogy szeress! 

(Szerintetek hogy folytatódik az éjjel további része?)