2. évad 7. rész - Nem érez már semmit?

Leoval és Rosieval épp az Oroszlánkirályt néztünk, mikor egyszer csak váratlanul megcsörrent a telefonom. Nem jelezte ki a számot, gondoltam nem is veszem fel. Kinyomva a telefonom épp hogy letettem az asztalra, újra felcsendült. 

- Igen? - szóltam bele. 

- Lara, örülök, hogy elértem. Rob vagyok. - megismertem hangját, és halvány mosollyal üdvözöltem én is. - Múltkor említettem egy kávét, lenne kedve találkozni ma? - gyorsan átgondoltam a lehetőséget, Annere még sem sózhatom rá a gyerekeket, még akkor sem ő szívesen vállalja. Azt hiszem, itt az ideje, hogy az apjuk is kivegye a részét a gyereknevelésből. Egy szívességet, csak képes lesz elvállalni. 

- Szívesen. - Megbeszéltük a részleteket, hogy hol találkozunk. - Egy óra múlva, akkor. - majd bontottam a vonalat. 

- Na, srácok? Lenne kedvetek egy kicsit apához menni? - kérdeztem őket, míg Leo csak továbbra is a szemeit a tv-re szegezte, addig Rosie vidáman ugrott fel és ment a szobájába, hogy a mackóját nehogy itthon felejtse. Gyorsan én is összekaptam magam, a szokásosnál csinosabb világos szoknyát vettem fel, majd a tükörben ellenőriztem, hogy minden a helyén van-e. 

- Nagyon szép vagy anyuci. - ölelte körbe a lábam kislányom. 

- Köszönöm Drágaságom. - pusziltam meg puha arcát. - De nálad, nem szebb. 

- Helló- helló! - köszönt Harry, amint meglátott minket. Rosie már, mint aki otthon érzi magát, egyenesen a nappaliba futott. - Minek köszönhetem látogatásotokat? - kérdezte, közben Leoért nyújtotta a kezét. 

- A helyzet, hogy nekem lenne egy kis dolgom és nem szeretném mindig anyukádat a gyerekekkel traktálni. Gondoltam, vigyázhatnál rájuk egy kicsit. Ugye ráérsz? - kérdeztem reménykedve. 

- Többször is elhozhatnád őket. - mosolyodott el, miközben Leo a nyakláncával kezdett játszani. 

- Majd telefonálok, mielőtt jövök értük. Nem maradok soká. - Rosiehoz léptem és megkérdeztem tőle, hogy ugye, jól fog viselkedni, mire ő egyértelműen azt felelte, hogy sose rosszalkodik ő. Mosollyal az arcomon indultam el London egyik belvárosi kávézójába, ahol egy kellemes délutánt tölthetek el Robbal. 

Harry Styles

Meglepődtem Lara cselekedetén, habár boldog voltam, hogy rám bízta a gyerekeket. Feltűnően kedves volt ma, mintha izgatott lett volna valamiért. Figyelmemet nem kerülte el az a gyönyörű ruha, amit viselt. Szinte éreztem az oldalamon azt a lyukat, amit a kíváncsiság fúrt, vajon milyen dolga is van. 

- Kicsim, nem tudod, hova ment anyu? - kérdeztem Rosiet. 

- A doktor bácsival ment kávézni. - szemöldökömet magasra húztam. Hogy kivel? És mit csinálni? Idegesen pattantam fel a kanapéról és fel-alá kezdtem járkálni. Nem is tudom megfogalmazni, milyen érzés kerített hatalmában, amikor tudatosult bennem egy dolog, hogy Lara a feleségem, konkrétan ma egy randira ment. Úgy éreztem valamit tennem kell ez ellen, nem kerülhet más férfi a közelében egyes egyedül csak én. Hisz én vagyok a férje, a gyerekei apja, nem? Miért találkozgat ő mással? Minél több kérdés merült fel bennem, annál idegesebb lettem. Aztán eszembe jutott, hogy múltkor összefutott itt nálam Cassidyvel, aki valljuk be, hogy jó beszélgető társ volt, néhány óráig, amíg részegen ültem egy bárban. De más nem történt, azóta pedig mint egy kullancs, rám van akaszkodva és hiába mondok neki bármit is, nem hajlandó tágítani mellőlem. 

A nagy lendületben neki mentem az asztal sarkának és elfeledkezve arról, hogy a gyerekek itt vannak hangos szitkozódásba kezdtem. 

- Bassza meg! - szaladt ki a számon. Leo megállt a mászásban, majd leült és nagy szemekkel nézett rám. Egy ideig csak farkasszemet néztünk, majd megszólalt: 

- Sssza meg! - tátott szájjal meredtem rám. Ezt nem bírom felfogni. Az egyéves kisfiam alig mond pár szót, azok is a legkönnyebbek, és most mit tanítok neki? Persze, hogy valami otrombaságot. 

- Shhhh! - tettem mutatóujjam a szám elé és leguggoltam hozzá. - Nem szabad ezt mondani, rendben? Apa buta volt. Nagyon buta. - ütöttem a saját számra.

- Apa! - kiáltotta éles hangján, én pedig nem hallottam a fülemnek. - Mit mondtál? - emeltem a magasba. Persze többször már nem mondta ki, nekem mégis a szívem boldogan vert, hiszen úgy szólított apa. Magamhoz öleltem szorosan és megfogadtam magamnak, hogy mostantól minden nap a gyerekeimmel fogok foglalkozni. Csupán néhány óra alatt, amit együtt töltöttünk több örömet adtak nekem, mint bármi más az elmúlt félévben. 

- Apu! - kiáltott Rosie utánam. - Éhes vagyok, csinálsz nekem olyat, mint múltkor? - kérdezte és azokkal az igéző zöld szemeivel nézett rám. Hogy tudnék ellenállni neki? Sehogy. 

- Persze kicsim, egy pillanat és megyek, jó? - kiabáltam, miután ő már a konyhába is szaladt. Tényleg csak néhány pillanat telt el, míg lemostam Leo kezéről a maszatot, hangos csörömpölést hallottam. 

- Mi történt? - sietősen rohantam a konyha felé, ahol egy váza millió darabokban hevert a földön. 

- Én nem....nem ak..akartam. - szipogott Rosie, és hatalmas könnycseppek jelentek meg a szemiben. 

- Ugye nem vágtad meg magad? - kérdeztem picit hangosabban a kelleténél, hiszen bennem is megállt az ütő. Átléptem a szilánk darabokon és alaposan végigmértem Rosiet, hogy mindene ép-e. 

- Sa..sajnálom, apu. Szeretsz még? - kérdezte szinte zokogva kislányom. Megmosolyogtam kérdését, tisztán látszódott rajta, mennyire is megijedt. 

- Persze, hogy szeretlek, hercegnőm. Ti vagytok a mindeneim. Ne sírj, nincs semmi baj! - töröltem le hüvelykujjammal krokodil könnyeit, majd megpusziltam a homlokát, miközben magamhoz szorítottam. - Megnyugodtál? - kérdeztem pár perc múlva, csak bólintott egyet, majd közösen neki álltunk vacsit főzni. Az pár perccel ezelőtti borús hangulat elmúlott, és vidáman telt az este többi része. Olyan fél 8 lehetett, amikor megcsörrent a telefonom, miszerint sms-em jött: '10 perc múlva ott vagyok. Lara' . Félszemmel pillantottam Rosiera, aki belemélyedt a mesébe, miközben egy kis ropit ropogtatott, míg a másik oldalamon Leo benyomta az unalmast, és hüvelykujjával a szájában teljesen nekem borulva, ki volt dőlve. Ki fáradt a kiskrapek. 

Halkan szólalt meg a csengő, majd kinyitottam az ajtót és beengedtem Larát, aki boldognak és felszabadultnak tűnt. 

- Jól sikerült a randi? - kérdeztem, pedig esküszöm, hogy nem akartam. 

- Tessék? - fordult meg hirtelen és értetlenül nézett rám. 

- Semmi- semmi. - tettem magam elé a kezem védekezve. 

- Remélem nincs ellenedre, hogy szombatra meghívtam Robot is Leo szülinapi partijára. - figyelmem nem bírta elkerülni hangjában lévő gúny. Tényleg ennyire nem érez már semmit irántam?