2. évad 4. rész - Álarc

Harry Styles

Undorodom magamtól. Ha belenézek a tükörben egy nyomorult gyökeret látok, aki a lehető legrosszabbul cseszte el az életét. És mindezt miért? Mert egy gyáva féreg vagyok. Mert nem merek kiállni valami mellett. Mert inkább megfutamodok, mint hogy szembenézzek a problémákkal. Mert inkább elhagyom a családom, akik a mindenem. Volt. Elvesztettem őket, Larát biztosan. Ahogy a szemembe néz, süt belőle a gyűlölet és a megvetés. Meg is érdemlem. Ha tudnák, jól behúznék magamnak egyet, majd még egyet és mindaddig ütném magam, amíg el nem tűnnék a földszínéről. Gondolom már sokan kíváncsiak vagytok, mit miért tettem és teszek. Mert nem bírtam elviselni amit a családommal tettek. Mert nem szólaltam fel értük, csak hagytam, hogy bántsák őket. Az újságírók, riporterek, paparazzók, folytonos cikkek, lejárató videók, képek a gyerekeimről, amik csak ránk tartoznak minden a közélet előtt. Habár ők, Lara és a gyerekek ebből nem sokat észleltek, próbáltam előlük eltitkolni, engem annál jobban. Nem bírtam elviselni, ahogy mocskos, ocsmány szavakkal illetik őket. Az a bizonyos pohár ott telt meg, amikor névtelen leveleket kaptam otthon, miszerint jobban figyeljek rájuk, nehogy egy nap kevesebben várjanak haza. És én mit tettem? A lehető legrosszabb variációt választottam. Ott hagytam őket egyedül. Nem is tudom, hogy mit gondoltam, hogy ennek majd így vége lesz? Hát nem lett vége. Nem szóltam róla senkinek, senki nem tudta, hogy mit miért tettem. Habár nyilvánosan már nem is, de még mindig bántották őket. Ez adta meg a következő lépést, hogy nem elég elköltözni a házunkból, minél távolabb kell kerülnöm tőlük. Nehéz volt minden egyes pillanat, és még most is az. Imádtam a családom, a kicsi Leo, aki a szívem egyik legnagyobb büszkesége, a Styles név örököse, az én kisfiam. Aki lehet, hogy mára már nem is emlékszik rám, nem tudja, hogy az apukája vagyok. Igaz, még csak 1 éves lesz, de pont az életének egyik fontos időszakát hagytam ki. Rosie viszont sokkal másabb. Emlékszem, hogy Lara terhessége alatt, egyszer megvádoltam őt, hogy nem is az én gyerekem lesz. Hogy én akkor mekkorát tévedtem. Míg Leoban inkább Larát, és az ő tulajdonságait látom, addig Rosie kiköpött én; és itt nem csak a kinézetre gondolok, hanem belsőleg is. Ahogy rám néz, látom a szemeiben a rajongását értem, amit nem érdemlek meg. Egyetlenegy rossz szava sincs, nem von kérdőre, hogy miért hagytam őt el. Inkább ellenszegül az anyjával, akinek tudom, hogy ez fáj, csak azért, hogy velem lehessen. Ahogy átölel és puszit ad, az összes szeretetét szeretné nekem adni. És ott van Lara, akinek talán a legnehezebb az egész. Sosem felejtem el azt a fájdalmas tekintetet, amivel akkor az éjszaka közepén közölte velem, hogy szeret. Valószínű, hogy utoljára.  Ahogy nem tudta elhinni, hogy ez történik vele. Abban a pillanatban azt hittem, hogy megszakad a szívem érte. De egy valamit Lara sem tud, akkor és ott az ő szívét összetörtem, de az én szívemet mindig is otthagytam neki. Gondolom, nem emlékszik rá, hogy hányszor ígértem neki, hogy örökké vele maradok, örök hűséget fogadtam neki az esküvőnkön, ami az egyik legboldogabb napja volt az életemnek. Éjszakánként, amikor ő mélyen aludt, megfogadtam neki minden egyes nap, hogy örökké csak őt fogom szeretni. A mai napig sem tudok más nőre nézni, hiába költöztem el Los Angelesbe, minden nőről csak Lara jutott eszembe, és a szívem visszahúzott hozzá. De mit teszek, ha a közelébe vagyok? Felveszek egy számomra is ismeretlen álarcot és a lehető legellenségesebben viselkedek vele. Félek, hogy ő már nem szeret, hogy túllépett és nélkülem akarja folytatni az életét. Félek, hogy többé már nem lehetünk egy család, félek, hogy elveszíthetem a gyerekeimet, és félek, ha a közelükbe kerülök, újra támadni fogják őket.  Egyre lejjebb és lejjebb kerülök, már-már csak egy semmirekellő alak leszek. Mit csinálok? Nyalogatom a sebeim, esetleg visszavágok? Most is csak ülök az asztalnál és egy üveg whiskyvel szemezek. Mondják, hogy az alkohol nem megoldás a problémákra. Dehogynem. Akkor a legjobb, ha nem tudok magamról, akkor nem fáj semmi, akkor csak elképzelem, hogy mellettem van. Egyetlen legyintéssel lesöpröm az asztalról az üveget, ami darabokra törik, nem foglalkozok a szilánkokkal.
- Harry, itt vagy? - lép be a lakásomba Louis. - Haver itt vagy? - kiabálja el magát.
- Konyha. - mondom magam elé unottan. Amint Louis belép, szeme megakad a szilánkokon, majd szedegetni kezdi a padlóról.
- Tönkreteszed magad. - sóhajtott fel, majd a kukába dobta a szemetet.
- Már tönkretettem magam rég, Louis. - csóválom meg a fejem.
- Figyelj, már százszor, sőt ezerszer elmondtam, mit gondolok erről. Nem fogom még egyszer elmondani, mert a barátom vagy, és segíteni szeretnék, nem ártani. - ült le velem szembe.
- Kösz Louis. - mosolyogtam rá. - Halljam, mi járatban? - tereltem a témát.
- Nos, mivel a banda újra összeáll, ezért úgy gondoljuk, ideje nekiállni az új albumnak. Készen állsz erre, vagy várjunk még kicsit? - kérdezte bizonytalanul.
- Jól vagyok. - bólintottam meggyőzően. - .. és ami azt illeti - indultam a nappali felé, majd a táskámból kiszedtem pár gyűrött lapot. - írtam pár dalt. Ha gondoljátok olvassátok át őket. - adtam a kezében.
- Hát ez remek. - veregette meg a vállam. - A papírokról jut eszembe. - köszörülte meg a torkát. - Nem fogsz neki örülni. - húzta el a száját.
- Ki vele. - néztem a szemébe.
- Lara kérte, hogy szóljak, néhány papírt alá kellene írnod.
- Milyen papírt?
- Hát..
- Louis, milyen papírokat kell aláírnom? - emeltem meg a hangom.
- Gondolom a válási papírokat. - hadarta el gyorsan. - Sajnálom.
- Ugyan, nem a te hibád. Ne haragudj, hogy kiabáltam. - majd ott hagytam és elindultam egykori otthonomba. Megint dühös voltam, ez megint nem fog jóra vezetni, de egyszerűen megijedtem. Ennyire közel még sosem voltam ahhoz, hogy elveszítsem őket. Hosszas csengő nyomkodás után kinyílott az ajtó, és ott állt ő. Elnyúlt pólóban, fáradt arccal, de még így is csodaszép volt.
- Szia. - köszöntem, és látványától a düh csillapodott bennem.
- Szia. - köszönt ő is, és rekedt hangja bántotta a fülem. Valami nem volt rendben vele. - Tehát Louis megtalált.
- Meg. - bólintottam. - Bemehetek?
- Gyere. - sóhajtott. - Mindjárt hozom a papírokat. - lassú léptekkel, nagyot nyelve eltűnt a szemem elől. A nappaliba mentem és leültem a kanapéra, ahol a tegnap éjjelt töltöttem. Még csak meg sem köszöntem neki, azt amit értem tett.
- Leo és Rosie?
- Eleanorral kimentek a játszótérre. - kiabálta. - Ezeket kéne aláírni. - tette elém a lapokat, de figyelmemet nem kerülte el remegő keze.
- Jól vagy? - néztem a szemébe. - Sápadtnak tűnsz.
- Nem kell aggódnod. - ó dehogyisnem. - Rendben vagyok. - bólintott, majd a konyhába ment, míg én elolvastam a papírokat. A lap tetején Válóper indítása közös megegyezéssel állt. A fenéket, még hogy közös megegyezéssel. Sosem kezdtem volna el ezt. Nem akarok elválni, de attól tartok, ezt már nem tudom elkerülni. Három oldalon keresztül csak is a vagyonmegosztásról volt szó, ezt 2 mp alatt sikerült elolvasnom. Nem érdekel. Ha kell mindenemet nekik adom, csak legyenek velem. Hangos csörömpölést hallottam a konyhából.
- Lara? - kérdeztem, de választ nem kaptam. Felálltam, gondoltam megnézem mit csinál. - Jézusom Lara, jól vagy? - nyúltam a karja után, amivel a mosogató szélén támaszkodott. Kis híján majdnem összecsuklott.
- Jól vagyok, csak..- vett mély levegőt. - csak kicsit megszédültem.
- Gyere, ülj le picit - segítettem neki az asztalig eljutni. - Istenem, hiszen te forró vagy.  - nyúltam a homlokához - Gyere, felkísérlek a szobába. - karoltam át derekát.
- Nem kell kössz. - rántotta ki magát a karjaimból, ám mozdulata túl hirtelen volt, kicsit megingott.
- Lara, ne légy makacs, beteg vagy. - kezdtem el kutakodni valami gyógyszer után.
- Nem vagyok az, csak kicsit megfáztam. - mondta erőtlenül. - Mit csinálsz?
- Tessék, ezt vedd be. - nyomtam a kezébe egy lázcsillapítót.
- Nem. - tiltakozott.
- Ne hülyéskedj, az előbb szédültél meg. Nem vagy jól, gyerünk. - nógattam. Hangom ideges volt, mert én is az voltam. Miért nem törődik magával? - Nem szeretném, ha a gyerekek is elkapnák. - vetettem be az utolsó aduászom. Nagyot sóhajtott majd bevette a gyógyszert. - Most pedig nyomás az ágyba. - parancsoltam rá.
- Na azt már tényleg nem. Egyáltalán, mit is parancsolgatsz te itt? Nem vagy az anyám és nagylány vagyok már. Írd alá a papírokat és már mehetsz is. - indult a papírokért, hogy az orrom alá nyomja őket, ám hirtelen elernyedt előttem. Épp, hogy utána tudtam kapni. - Lara, hé figyelj rám. - pofozgattam az arcát finoman. - Nézz rám. - egy kézzel engedtem egy kisvizet a csapból egy ruhára, másik kezemmel őt tartottam. Majd törölgetni kezdtem tüzes arcát. Pár pillanat múlva pislogni kezdett, majd a kezét fejéhez szorította. - Gyerünk fel. - a vizes ruhát a homlokára tettem, majd a combja alá tettem egyik kezem, a másik kezemmel a hátát támasztottam. Benyitottam az ismerős szobába, majd az ágyra tettem és betakartam. Nedves haját kisimítottam a szeméből. - Pihenj. - suttogtam neki. Szemei lecsukódtak én pedig egy halvány puszit hagytam a homlokán. Amint a szám bőréhez ért, én is felforrósodtam, de nem a láztól, hanem az érzelmeimtől.
- Harry? - kérdezett utánam. - A papírok.
Hát persze. Nem fejeltem el őket aláírni, ne aggódj. De ezt már nem tettem hozzá inkább hangosan, csak becsuktam magam mögött az ajtót és felhívtam Zaynt, hogy jöjjenek át hozzá, mert egyedül nem maradhat. Majd újra magamra vettem már a hozzám szokott álarcot, és elviharzottam.