34. rész - Irene

Harry Styles

- Kérlek szépen, nyugodj meg! - könyörögtem Larának, amikor már átforgatta az egész szobát és minden a feje tetején állt.

- Mégis hogy kérheted, hogy nyugodjak meg, amikor eltűnt a lányom? - vágta oda. Igaza volt. - Nem tudok megnyugodni. - állt meg előttem és öklével a mellkasomnak támaszkodott, miközben sírását próbálta csillapítani. Kezemet a hátára simítottam, mire félrelökött az ajtóból. Haja zilált volt, néhány tincs rászáradt a könnyek borította arcára.

- Miért nem vigyáztatok rá? Én rátok bíztam, megbíztam bennetek, de ti nem vigyáztatok rá. - rohant le a lépcsőn, majd kiabálni kezdett a kanapé előtt állva, egyenesen anyám szemeibe. - Minden a ti hibátok! Gyűlöllek titeket! - esett térdre, majd mögé siettem, hogy felsegítsem. - Ne érj hozzám! - lökte el a kezeimet, majd kifutott a hidegbe egy szál pólóban. Nem engedhetem el így, ilyen állapotban. Teljesen kiborult, pont ezt szerettem volna elkerülni. Nekem sem könnyű, sőt. Tudom, hogy most nagyon feldúlt és mellette a helyem, de az anyám is itt van, aki szintén megsemmisült a történtek miatt. Ilyenkor utálom, hogy férfi vagyok, és gyenge. Szégyen vagy sem, nekem is kedvem lenne egyedül lenni és sírni, elbújni minden probléma elől. Mindennél jobban szeretném, ha a kislányom újra velünk lenne.

- Nem gondolja komolyan, csak az ideg beszél belőle. Nyugodjatok meg legalább ti. - pusziltam meg anyámat és a nővéremet, akinek odasúgtam, hogy vigyázzon anyura, majd Lara után futottam.

- Laraaa! - kiabáltam, de sehol sem láttam. - Lara! - majd halk hüppögést hallottam és a hang irányába indultam. Ott ült az úttest közepén egy rózsaszín kis tárgyat szorongatva.

- A cumija. - omlott a nyakamba, alig tudva már magáról. - Kérlek Istenem, add vissza nekem. - motyogta a mellkasomban. Magamhoz szorítottam, ahogy csak tudtam, féltem, tényleg féltem, hogy ő is elveszik a karjaimból. Ajkaimat erősen a feje tetejére nyomtam, ezzel egy kis erőt adva neki, hogy felálljon.

- Meglesz. Légy erős. Nézz rám! -emeltem fel az állát. - Megígérem neked, hogy végigkutatom az egész világot a lányomért.

Mikor már kissé csillapodott, felálltunk, majd erősen átkarolva Larát visszasétáltunk a házba, amit már elleptek a fiúk és pár rendőr is. Larát felkísértem a szobánkba Eleanor és Perrie segítségével, akik már értesültek a történtekről. Örültem, hogy itt vannak a lányok, tudom, hogy mennyi szüksége van most Larának rájuk. Miután megkapott egy elég erős nyugtatót, amitől valószínű, hogy pár óráig ki lesz ütve, betakartam és megbizonyosodtam róla, hogy tényleg alszik.

- Amint van valami, szóljatok. - Perrie bólintott, miközben Lara haját simogatta, majd lementem és figyelmesen végighallgattam anyám beszámolóját, hogy mi is történt.

Anne Cox

- Odafenn minden rendben? - kérdeztem Gemmát, miközben a mosogatógépből szedtem ki a tiszta edényeket. 

- A lehető legnagyobb rendben. - mosolygott. - Rosie alszik, mint egy kisangyal. 

Valóban olyan, mint egy angyal. Egy kicsi Larából és egy kicsi Harryből. Tökéletes kisbaba és ezt nem elfogultságból mondom, hanem így is van. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon nagymama leszek, az érzés amikor az unokámat az ölembe tartom felbecsülhetetlen. Újra visszatérnek azok az érzések, mint amikor Gemma és Harry voltak kicsik, a legszebb érzés. 

Miután minden edényt elpakoltunk mindketten letelepedtünk a kanapéra filmnézéshez készülődve. Gemma a konyhába ment popcornt készíteni, míg én kerestem egy filmet és egy takarót. Leültünk, majd amikor a film felénél tarthattunk egy ajtó csapódást hallottam fentről. 

- Hallottad? - álltam fel és Gemmára néztem. - Felmegyek, megnézem. 

- Lehet, hogy csak egy ablak volt. 

- Ilyen hidegbe nem hiszem, hogy nyitva hagynak egy ablakot is. -majd meghallottam Rosie sírását is. Felsiettem, majd benyitottam a kisszobába. Hirtelen lefagytam a látványtól és mozdulni sem tudtam. 

- Mégis mit keresel itt? - lépdeltem közelebb a nőhöz és a kezemet nyújtottam a kislányért. Erre ő pár lépést hátrált. - Kérlek, add ide a kicsit. 

- Nem! - kiabálta. Zavart volt, nagyon. Mintha egy másik világban lett volna, ködös volt a látása, majd hirtelen elsuhant mellettem. 

- Állj meg! - kiabáltam és utána futottam. - Irene, azonnal állj meg. Nem viheted sehova! 

- Maga meg mit keres itt? - állt a lépcső alján vele szembe Gemma. Utolértem, majd megragadtam a karját, hogy kivegyem Rosiet, aki keservesen sírt, de ő másik kezével meglökött és a maradék pár lépcsőfokon legurultam. A fejem beütöttem a padlóban, de magamnál voltam. Gemma felsikoltott és mellém sietett, míg Irene elrohant a kicsivel. 

- Fuss utána! - kiabáltam rá Gemmára, aki hirtelen azt sem tudta, hova kapjon, végül utána eredt. Lassan felálltam, szédültem, de megkapaszkodtam a komódban és elbotorkáltam a telefonig és tárcsáztam a rendőrséget. 

- Eltűnt. - rohant be a lányom lélekszakadva. - Úristen anya, ülj le, mert mindjárt összecsuklasz. - majd lesegített a kanapéra. 

- Szólj Harryéknek azonnal. 

Egy könnycseppet töröltem le arcomról. Mindenki engem pásztázott és lélegzetvisszafojtva hallgatták a mondandóm, a biztosúr pedig figyelmesen jegyzetelt.

- Asszonyom, kérem elmondaná nekünk kivel is van dolgunk.

- Irene. - szólalt fel a fiam, fájdalmas hangom. A szívem így is hasogatott már, de még több bánat szakadt rám, ahogy a gyerekem fájdalmát hallottam. - Irene, Lara édesanyja.

- Volt valami oka arra, hogy ezt tegye? - kérdezett tovább a rendőr. Tekintetét köztem és Harry között váltogatta, majd Harry belekezdett.

- Lara kapcsolata az anyjával sosem volt felhőtlen. Irene nem nagyon foglalkozott a lányával, minden tettét elítélte, beleértve a kapcsolatunkat is. - sóhajtott egy nagyot. - Az utóbbi időben egyáltalán nem hallottunk róla, teljesen felszívódott. A férjével is csak ritkán beszélt, már a váláson gondolkodtak. De egyszerűen nem értem, miért vitte el Rosiet. - hajtotta a fejét vállai közé, majd vállai megrázkódtak. Felálltam, majd a kezemet a vállaira tettem, fejemet pedig az övére hajtottam.

- Esetleg kisasszony, azt nem tudják, hogy hol jöhetett be? - fordult Gemma felé.

- Én a konyhába mentem, míg anyu takarót keresett. Csak ezalatt szökhetett be.

- Uram, felmehetnénk a kollégákkal a kicsi szobájába, hogy levehessük az ujjlenyomatokat? - Harry bólintott egyet, majd az emelet felé kísérte a rendőröket, akik tették a dolgukat.

- Amint van valami értesítjük. - tette fel fejére a sapkáját. - Nem tud felszívódni egy nő egy csecsemővel. Megtaláljuk, biztosíthatom Mr. Styles. - Harry kezet fogott velük, majd visszasétált hozzánk.

- Mi most megyünk, de ha bármi van, akkor szólj. - tette a hátára a kezét, majd megölelték egymást.

- Légy erős. Larának szüksége van rád. - búcsúzott el a többi srác is, majd Gemma mindenkit kikísért.

- Ti jól vagytok? - nézett ránk könnyes szemeivel.

- Miattunk most ne aggódj. Menj, odafenn nagyobb szükség van rád. - böktem az emelet felé.

Lara Ross

Az ágyamban ébredtem és nagyon fura álmom volt. Meg is lepődtem, hogy Perrie mellettem ül és a fejemet simogatja, majd megpillantottam Eleanort is. Mindkettő lány szomorú volt, majd amikor nyílt az ajtó és megláttam az én göndörömet, rájöttem mégsem álom volt. Rosie tényleg eltűnt.

- Ne! - kaptam szám elé a kezem, majd minden képkocka visszatért, ahogyan üresen találtam a kiságyát.

- Shhh! - mászott rögtön oda hozzám Harry és kezei közé vette arcomat, majd a könnyeimet kezdte lecsókolni. Lassan ringatott, de kérdezem én, ki tudna ilyen helyzetbe megnyugodni?

- Mi most megyünk. Legyetek erősek. - puszilta meg Perrie és Eleanor is fejemet, majd Harryt is megölelték.

- Én azt nem fogom túlélni, ha bármi baja is lesz a lányomnak. - temettem az arcom Harry mellkasába,

mélyen beszívva Harry férfias még mindig mámorító illatát. - Ki képes ilyet tenni?