32. rész - Az első pár hónap

Harry szülinapját szűk családi körben ünnepeltük meg, ezt külön ő kérte, hogy így legyen. Tudom, hogy szeretett volna egy kicsit kicsapni a hámból, de még ilyenkor a mi érdekeinket helyezte előtérbe. Ezért is hívtam meg Annet, Gemmát és Robint, hogy töltsenek nálunk pár napot. Igaz, hogy a szülinapos Harry volt mégsem ő kapta a legnagyobb figyelmet, amit ő nem is bánt.

Kihasználtam a helyzetet, hogy van aki leköti Rosiet, hiszen kézről kézre járt és mindenki őt csodálta, addig én előkészítettem a meglepetésemet Hazzának. Úgy gondoltam, hogy meghívom a fiúkat és barátnőiket, akik szintén fontosan Harrynek, és partizunk egy kicsit. Kint a hátsó kertben minden szépen fel volt már díszítve illetve tálalva, mindenki a helyén volt. Kézen ragadtam az éppen nővérével cseverésző barátomat, akinek a kezéből kivettem Rosiet és átadtam Gemmának. Egy kacsintást küldtem felé, hiszen mindenki tudta, hogy mire készülök. 

- Most te következel. - súgtam a fülébe. A kert felé közeledtünk, Annekkel a nyomunkban. Amikor elhúztam az üvegajtót, mindenki egyszerre bújt elő a fa mögül és kezdték el énekelni az általuk kiválasztott dalt. 

- Ebben a te kezed van, igaz? - bökte meg az orromat orrával, mire csak felkuncogtam. 

- Nagyon boldog születésnapot, Szerelmem. - csókoltam meg, majd átengedtem a többieknek, akik szintén gratuláltak neki, hogy betöltötte 21. életévét. A vendégek között apám is itt volt, aki az elmúlt hetekben többször látogatott meg és előszeretettel kényeztette unokáját. Most is elvállalta, hogy majd ő pesztrája addig, míg mi ünneplünk. Előkerültek a pezsgős poharak, majd mindannyian koccintásra készen álltunk. 

- Engedjétek meg, hogy szóljak pár szót. - emelte fel a poharát. - Szeretném megköszönni Nektek, hogy eljöttetek és velem együtt ünnepeltek és akinek a legtöbb köszönettel tartozom, ő itt áll mellettem. - nézett rám. - Nem is kívánhatnék, annál csodálatosabb ajándékot mint, hogy ő van nekem és akit ő adott nekem. Az életem eddig is csodás volt, hiszen az álmaimnak élhetek, de mióta ez a nőszemély az életembe lépett, azóta senki nem érezheti azt, amit érzek. Számomra a család a legfontosabb, ahova ti is beletartoztok. Köszönöm szépen, hogy velem vagytok. - nyelt egy nagyot, amivel eltüntette a szemeiből a nedvességet, amit szerintem csak én láthattam. - Gyertek ide! - egy közös nagy ölelésben törtünk ki. 

- Tudom, hogy nem nagy dolog, de remélem tetszeni fog, hiszen Rosieval közösen csináltuk. Ez a mi ajándékunk neked. Boldog születésnapot! - adtam át neki egy kis füzetet, ami tele volt a közös képeinkkel, olyanokkal, ahol még csak ketten éltünk át és olyanokkal amin már egy családot alkotunk.  

- Nekem ti vagytok a legjobb ajándék, de ez is fantasztikus lett. Köszönöm Édesem. - majd hálája jeléül egy szenvedélyes csókot kaptam tőle. 

Mikor a hangulat már aligha fokozódhatott volna feljebb, az idő is már jócskán közeledett az este felé, gondoltam megnézem az én kis csillagfényem. A házba kissé behallatszott egy kis zene, de nem volt hangos. A nappaliban a kanapén ott ült apukám, aki valószínűleg a tv-t nézhette és a mellkasán ott feküdt Rosie is. Közelebb érve, hallottam, hogy apu az igazak álmát alussza, míg kislányom nagy szemekkel fürkészi a körülötte lévő dolgokat. Anélkül, hogy felébresztettem volna aput, Rosiet kiemeltem karjai közül, majd a fürdés és egy kis ringatás után, cumival a szájában, szuszogva tettem be a kiságyába. Lefele menet egy takarót terítettem apura, majd csatlakoztam a társasághoz kint a kertbe. Szemeimmel Harryt kerestem, majd hirtelen valaki elkapta a csuklóm. 

- Most megvagy. - csókolt meg. - Odabent minden rendben? 

- Hogyne. Már mindenki a téli álmát alussza. - mosolyodtam el. 

- Tudod arra gondoltam, hogy 2 hét múlva eljöhetnél velem arra a jótékonysági estére, amit múltkor mondtam? 

- Nem tudom, hogyan gondoltad... mi lesz Rosieval? 

- Anyuék vigyáznak rá. Csak egyetlen egy este. - könyörgött nekem. 

- De még olyan pici. Jó ötlet ez? 

- Nem lesz semmi baja, megígérem. Na? 

- Legyen. - adtam be a derekam, de mégis kicsit nyugtalanított a helyzet, hogy egyedül kell hagynom őt. 

Mondanom sem kell, az idő úgy telik, hogy észre sem vesszük. Az első egy-pár hónap úgy suhant el felettünk, mintha egy filmet néztünk volna csak.

Rosie napról napra nagyobb és ügyesebb, nem beszélve a szépségéről és az elbűvölő mosolyáról. Harryt érte az a megtiszteltetés, hogy megkapja a legelső mosolyt kislányunktól. Az egész úgy történt, hogy addig nyúztam a göndörkémet, hogy próbálja meg a pelus cserét, amíg be nem adta a derekát.

- Egy picit emeld meg a lábait, és akkor kitudod húzni alóla. - magyaráztam Harrynek, mit hogy csináljon, aki teljesen elmélyedt a feladatában. - Itt a kenőcs is. - mosolyogtam rá. 

- El sem hiszem, hogy ezt én csinálom. - nevetett fel. 

- Neked is muszáj egyszer megtanulnod. - ütögettem meg a vállait. - Szerintem innen már menni fog egyedül is. - nyomtam az arcára egy puszit és kimentem a szobából, had mélyedjen el apai teendői között. 

- Héj, nem hagyhatsz csak így itt. Most mi is jön? - még mielőtt becsuktam volna az ajtót láttam, hogy elgondolkodva vakarja meg a fejét, majd egy jó nagy sóhajtás hagyja el a száját. - Látod Rosie, anya itt hagyott minket. Hát micsoda dolog ez? - fúrta a fejét Rosie pocakjához, amire a kicsilányunk kalimpálni kezdett a kezeivel, beleakaszkodva a göndör fürtökbe. - Hékás, Rosie, nem szabad meghúzni apa haját. Tudod, a legtöbb csaj ezt imádja a legjobban. De tudod mit, egyedül neked, meg talán anyukádnak megengedem. Jó? - és ekkor történt meg az a pillanat, amikor a kicsi, majdnem 2 hónapos Rosie rámosolygott az apukájára, akinek az arcán ezerféle érzelem futott át. - Lara! Rám mosolygott. Hallod? - kiabálta végig az egész házat. 

Túlestünk az első sétáláson is, amikor a kis Luxra mi vigyáztunk. Habár Lou és Tom is picit szégyellték magukat, hogy ránk sózzák a kislányt, mi egyáltalán nem bántuk, hiszen nagyon szeretjük a kisszöszit. 

- Tényleg nem gond, ha itt marad? - nézett ránk még utoljára Lou, mielőtt beszállt volna az autóba. 

- Dehogyis. Menjetek nyugodtan. - integettünk nekik. 

Amíg Rosie fenn aludt, addig mi babáztunk Lux-val, aki ma különösen elemében volt. Egy idő után már várható volt, hogy Rosie felébred a nagy sikoltásokra, ami Luxtól jött, hiszen még az én szerető párom is egy nagy gyerek, aki az idejét azzal töltötte délután, hogy a csöppséget csikizi. Hiába beszéltem én nekik akármit is... 

- Megsimogathatom a babát, Harry? - súgta a felébe, úgy hogy én ne halljam. 

- Persze, de csak óvatosan. - lehajoltam, hogy Lux is elérje és ő szépen megsimizte Rosie hajacskáját, majd a kis száját sz arcához érintette. Szép pillanat volt, amit Harry meg is örökített.
A délután folyamán kezdett eluralkodni rajtunk a felfordulás. Mindenhol játék hegyek szétszórva, Lux is kezdett nyűgös lenni, csak úgy mint Rosie, akivel szinkronban, néha kánonban kezdtek el sírni. Úgy döntöttünk, hogy egy kis friss levegő mindenkinek jót tesz majd. Így négyen indultunk el a játszótér felé, Rosie a babakocsiba jól beöltöztetve, Lux pedig Harry kezét fogva sétált mellettünk. Mikor odaértünk én leültem egy padra míg Harry a hintába ültette Luxot, és lökődni kezdte, aki tapsikolni kezdett örömében. Mikor láttam Harryn, hogy kezdi feladni a harcot Lux-val, szerepet cseréltünk, így nekem kellett felmászni vele a mászókára, majd a csúszdára. Amikor mindannyian kellőképen kifáradtunk hazafele vettük az irányt. 

Míg Rosie a kocsiban szundikált, addig Lux Harry ölében bóbiskolt el. Igazán kellemes, ám fárasztó délutánt töltöttünk el így négyen. Amikor hazaértünk pont akkor érkeztek meg Louék is. Tom átvette Harrytől a szöszkét, majd az autó hátsó részében található gyerekülésbe fektette és bekötözte.

- Köszönjük Nektek...remélem, nem fárasztott le annyira titeket. 

- Á, dehogyis... - mosolyogtunk mindketten, majd mikor elhajtottak, mindketten fáradtan dőltünk le a kanapéra és fel sem keltünk jó néhány óráig.