28. rész - Látogatás

Lara Ross

Csak úgy mint a többi, a mai nap is hasonlóan indult. Harry korán kelt, reggelit készített és búcsúzóul közölte velem, hogy megpróbál sietni. Tudom, hogy ő sem kedveli ezt a helyzetet, ami kialakult, de hát muszáj neki ezt csinálnia, ez a munkája. Egyikőjük sem tehet róla, hogy most kell forgatni ezt a klippet, amit halkan megsúgok, lenyűgöző lesz. Normál helyzetbe én is az ügynökségen lennék és fotóznák, de ez ebben a helyzetben nem javaslott nekem az orvosok szerint. Bár nem értem, hogy mi megerőltető lenne abba, hogy másoknak dirigálok és egy vagy esetleg több gombot nyomogatok. Egyszerűen kimondom: unatkozok. Egyedül töltöm a nap nagy részét és amikor végre Harry hazaesik, mit csinálok? Hát persze, hogy az idegeire megyek, hülyébbnél hülyébb dolgokkal fárasztom le. Ezért döntöttem ma úgy, hogy kimozdulok egy picit, de ahhoz előbb el kell intéznem egy pár telefont. Először is kikerestem a névjegyzékből apu számát, majd a zöld telefonra mentem. Mióta kibékültünk egyre többször hívott fel engem, ami azt bizonyítja, hogy a kapcsolatunk javult valamicskét. Már sokadszorra csöngött ki, már letenni készültem, amikor hirtelen beleszólt:

- Itt vagyok! Igen? - hangján lehetett hallani, hogy sietett.

- Szia Apu! - köszöntem neki mosolyogva.

- Lara, kincsem, te vagy az? - kérdezte meglepetten.

- Miért, más lányod is van? - kérdeztem vissza szórakozottan.

- Jaj, dehogyis, csak megleptél a hívásoddal. Ugye minden rendben? - aggodalmaskodott rögtön.

- Persze. - bólintottam, habár ő ezt nem láthatta. - Minden a legnagyobb rendben. Tudod azon gondolkodtam, hogy átmennék hozzád egy kicsit, mit szólsz?

- Tudod, hogy mindig örömmel látunk! Habár édesanyád most épp nincs itthon...- hirtelen megkönnyebbülés futott végig rajtam, hogy elkerülhetem anyámmal való találkozást. Ami őt illeti, még mindig neheztelek rá, a múltkori miatt. Tisztában vagyok vele, hogy a célja az volt, hogy összeugrasszon minket Harryvel, ami ugyebár sikerült is neki.

- Akkor szerintem nemsokára el is indulok, rendben?

- Igen..addig én.... Mindegy, várlak! - majd letette a telefont, még mielőtt bármit mondhattam volna. A következő lépés, hogy megpróbálom Harryt elérni, hogyha esetleg hazaérne, én pedig nem lennék még akkor itthon, tudja, hol vagyok.

Amint említettem megpróbáltam, de a harmadik hangposta kapcsoláskor meguntam, így egyszerűen egy sms-ben elintéztem, hogy "Apunál vagyok, majd érkezem. xx". Összekaptam magam és már indultam is. Egy taxit hívtam ahelyett, hogy a tömegközlekedést választottam volna, ilyenkor túl sok ember van az utcákon.

Egy 20 perc alatt már a jól ismert ház előtt álltam, ott ahol felnőttem. Hosszú évek óta nem jártam már itt, így furán éreztem magam, amikor az a csengőhöz nyúltam. Megnyomtam és hallottam, hogy a csengő hangja az egész házban visszhangzik. Édesapám kikukucskált a függöny mögül, majd pár pillanat múlva, már nyitotta is az ajtót. Örültem neki, hogy újra láthatom, ezért gyorsan meg is öleltem, amit ő is készségesen viszonzott. Beljebb érve, nem várt meglepetés fogadott.

Az nappali, mint egy romhalmaz, mindenhol szanaszét koszos ruhák, a konyhában mosatlan edények mindenhol, az egész ház a fejetetejére volt fordulva.

- Itt meg mi történt? - néztem apura, aki szégyenkezve lehajtotta a fejét.

- Elvesztettem az irányítást anyád felett.. - sóhajtotta hosszas csend után. - Sosincs itthon, állandóan a barátnőivel vásárolgat, most már az éjszakákat is kihagyja, kezdem azt hinni, hogy... felesleg vagyok a számára.

- Jaj Apu! - siettem oda hozzá, és nyugtatólag a vállaira tettem a kezem. - Nem vagy te felesleg. Anyu nem tud értékelni téged! - mosolyogtam rá biztatóan. Megsajnáltam így összetörve. Tudtam, hogy anyám nem angyal, de nem gondoltam volna, hogy ennyire elhanyagolja a kötelezettségeit. 

- Kislányom..én nem tudom, már mit csináljak! Nem akarok elválni tőle...szeretem őt, akármilyen is, ő a feleségem. - remegett meg a hangja. 

- Ne keseredj el! Idővel majd jobb lesz. De gyere most rakjunk rendet! - húztam a kezénél fogva a konyhába. 

- Nem azért jöttél, hogy takaríts. Különben is nem szabadna neked ilyesmit csinálni. 

- Akkor segíts nekem. Közösen minden gyorsabban megy! - kacsintottam rá. Nem akartam, hogy ő is a már jól ismert dumával jöjjön. 

Először elmosogattunk közös erővel, majd a nappaliban összeszedte a koszos ruhákat és pedig elindítottam a mosógépet, szépen lassan megtisztult a ház. 

- Köszönöm, hogy segítettél nekem. Megpróbálok vigyázni a rendre! - nyomott egy puszit az arcomra. - Nemsokára megkönnyebbülhetsz! 

- Igen, már alig várom. Nagyon eleven baba, állandóan ficánkol. - mosolyogtam el magam és közben végigsimitottam a hasamon. A mai nap főképp nagyon virgonc, olyan mintha nyugtalan lenne. Egy picit le is ültem pihenni, mert a derekam mintha ketté akart volna szakadni. 

Ebéd után apu kiteregetett és pedig gondoltam neki állok vasalni fenn a padlás téren. Egyedül voltam a házban, apu vásárolni ment. Bekapcsoltam a régi rádiót, majd felcsendült egy ismerős hang, amely által a hasamban összerándult valami. Valami nagyon jó jó érzés. Majd még egy és őket követték a többiek is. Feljebb tekertem a hangerőt és teljesen beleéltem magam a "You and I" című számba. Annyi mondanivalója van ennek a dalnak, hogy még egy érzéketlen, bunkó ember is képes elérzékenyülni rajta. Felállítottam a vasaló deszkát, majd bedúgtam a konnektorba a vasalót. Öntöttem bele egy kis vizet, majd pár pillanat múlva neki láttam, amikor már eléggé meleg volt. 

Fura, nyomó érzést éreztem a hasam körül, de elmúlott pár pillanaton belül. Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, majd visszamentem és mintha az előbb semmi nem történt volna. Majd egy negyedóra múlva újra szúró fájdalom hasított belém, ezúttal sokkal erősebben. Picit összegörnyedtem, majd a karosszékbe rogytam. Mély levegőket vettem, ahogy visszaemlékeztem az orvos szavaira. Most nem szabad bepánikolnom, meg kell nyugodnom egy picit. Mikor már úgy éreztem képes vagyok megmozdulni, felálltam, hogy megszerezzem a telefonom, ami a szekrényen volt. Lassan elbotorkáltam odáig, de a nyilaló érzés még mindig nem múlt el. Verejtékezni kezdtem és a levegővétel is egyre nehezebben ment, muszáj szólnom valakinek, mert baj van. Nem normális tünetek ezek, hiszen még egy hónap vissza van, még nem szabadna ennek történnie. Az első, akit hívni próbáltam Harry volt, de a telefon csak kisípolt újra. Majd aput próbáltam meg elérni, aki fel is vette. 

- Apu kérlek, siess haza. Baj van! - a hangom remegett, majd akkorát szúrt belém a fájdalom, hogy hirtelen térdre rogytam. 

- Lara, mi történt? 

- Csak siess! -majd elterültem a földön a hasam szorítva. 'Kérlek, kislányom, még ne akarj megszületni, még nem szabad, meg kell nyugodnunk', simogattam a pocakom, de már nem segített semmi. Nagyon fájt, szinte elviselhetetlenné vált, hogy tehetetlen vagyok. Valami nedveset éreztem magam körül, hogy rájöttem, hogy innen nincs visszaút. Könnyeim keveredtek az izzadsággal, és lassan már nem voltam a magam ura. Még messziről hallottam, ahogy csapódik az ajtó, majd apu kiáltásait. 

- Lara! Uramatyám, mi történt? - térdelt le elém és pofozgatni kezdte az arcom. - Maradj velem, nem szabad elhagynod magad! 

- Még nem szabad... még nem. - nyögtem kimerülten. 

- Nyugodj meg! Nemsokára itt a mentő. Addig figyelj rám, jó...csak lélegezz mélyeket! Minden rendbe lesz! - próbált nyugtatni, de ez most nem volt hatásos. 

- Kérlek, hívd ide Harryt!