11. rész ~ "Mit akar?"

Következő állomás Las Vegas. Mivel az út nem hosszú, ezért a buszt használjuk. Mit ne mondjuk, eléggé érdekes velük utazni. Mindig kitalálnak valamit, amivel egyik-másik agyára mennek. Mint általában, a főkolompos most is Louis, aki mindig mással szövetkezik, hogy a többieket megszívassa. Most éppen Niall ellen szövött alkut Zaynnel, akivel valami rettentően gusztustalan turmixot csinálnak. Már a szagától is kóvályog a gyomrom, hát akkor az íze milyen lehet. Még mielőtt kidobtam volna a taccsot, átvándoroltam a „nappaliként” használt részben. A kanapén elterülve helyezkedett az én drágaságom. Talán mondjuk, ha kevesebbet bulizott volna az éjjel, akkor most nem lenne ilyen fáradt. Leültem mellé, majd mintha megérezte volna, a fejét az ölembe tette, így bátran játszadozhattam a fürtjeivel. Teljesen a gondolataimba merültem, észre sem vettem, hogy Louis leült mellém.

- Mizujs Csajszi? Nagyon el vagy varázsolva. – mosolygott rám, de szemében még mindig láttam a pajkosságot.

- Semmi, csak elgondolkodtam picit. – viszonoztam a mosolyát. Eszembe jutott, hogy Louis biztos tud valamit Taylorról, nála rákérdezhetnénk, és ezzel el tudnék kerülni egy vitát Harryvel. – Ugye semmi mérgezőt nem kevertetek bele a szöszi turmixába?

- Mérgezőt azt hiszem nem, de a romlott sajt szerintem így is megteszi majd a hatását.

- Gonoszak vagytok. – löktem meg a vállánál. Megfordult a fejembe, hogy még mielőtt Niall megtalálná azt a löttyöt, szólok neki. De még mielőtt ezt a tervet megvalósíthattam volna az ír manónk megjelent az ajtóban, kezében a turmix-szal.

- Niall! Ne.. – kezdtem volna, de már belekortyolt az italba.

- Tessék? – megtörölte a száját, mert a pohár nyoma megfogta azzal cicabajszot rajzolva neki, majd a figyelmét nekem szentelte. Még mielőtt kinyithattam volna a számat Louis betapasztotta a tenyerével és csak lopva nemet bólogatott. Bocsánatkérően néztem Niallra, bár ő nem értette miért, aztán tovább is sétált a buszba. Újra csak hárman voltunk, de mivel Harry alszik, fülében a fülessel, amiből hangosan kiabált a zene, így biztosan nem hallva minket. Elérkezettnek láttam rátérni arra dologra, ami már napok óta foglalkoztat.

- Mit akart tegnap Taylor? – Louis szemei kipattantak, látszott rajta, hogy megleptem ezzel a kérdéssel. Megpróbált kitérni azzal az indokkal, hogy mintha Eleanor szólította volna. Felállt és azzal a lendülettel fogtam meg a karját. – Ne menekülj, kérlek szépen! Mondd el.. –kérleltem őt, bár láttam rajta nem szívesen, de megadta magát és visszahuppant a bőrkanapéra.

- Először, honnan tudod, hogy itt volt?

- Először válaszolj, majd én is válaszolok.

- Mielőtt még kétségbeesel, megnyugtatlak, hogy nem találkoztak. Oké? Harry nem tudja, hogy az a nő újra kostat utána, és nem aggódnod majd én elintézem, hogy ne is tudja meg. Rendben? - Csak bólintottam egyet.

- De mit akar?

- Harryt. – számíthattam volna rá, sőt tudtam is a lelkem mélyén, de így más szájából hallva ezerszer rosszabb hallani.

- Nem akarom elveszíteni. – szemeim egyre jobban szúrtak, fájt a tudat, hogy van valaki, aki elveheti őt tőlünk. Ő sokkal erősebb, mint én. Érzem, hogy Harry szeret, viszont ez a démon bármire képes, hogy megkapja azt, amit akar.

– Lara, figyelj! Nem engedem, hogy a közeletekbe menjen.

Hálám jeléül csak megöleltem Louis, iszonyat hálás vagyok neki ezért, mert segít nekünk. Ő a legjobb barát, akire Harry és én is bármikor számíthatunk.

- Köszönöm. – majd letörölte a kiszökkenő könnycseppet.

- Szóval, honnan tudod?

- Hallottam, ahogy kiabáltál vele a szobátokba, majd láttam, amint nagy hévvel elhagyja a szállodát. – Harry mocorogni kezdett az ölembe, már azt hittem, hogy felébred, de csak a másik oldalára fordult, úgy, hogy az arca a hasam felé nézett. Nem tudom, mennyire volt tudatos, hiszen látszott rajta, hogy mélyen alszik, mégis egy pici puszit nyomott rá. Nem akartam elsírni magam, hiszen azzal nem érek el semmit. Muszáj volt elfojtanom magamban, nem akartam felébreszteni a göndör hercegem. – Tegnap este felhívott valaki.

- Mi?? Ki volt az? – arca teljesen komoly volt, a pár perccel ezelőtti pajkosságot már nem lehetett látni.

- Nem tudom, de ott volt a buliba, ahol ti. Szintén téged és Taylort hallottalak veszekedni.

Vállára hajtottam a fejem, és csendesen szipogtam. Nem kellettek szavak, ahhoz, hogy megértsük egymást. Tudtam, hogy ő most azon töri a fejét, hogy ki lehetet az, aki felhívott, illetve, hogyan tartsa távol tőlünk, én pedig azon, hogy, hogy ne veszítsem el Őt.

- Hé, mi ez itt az ujjadon? – ebben a pillanatba tudatosult bennem, hogy csak Harry és én tudunk az eljegyzésről. Tehát nem avatott be senkit sem?

- Minek látszik? – a szám szerintem körbe érte az egész fejemet. Eltűnt minden rossz érzésem, ahogy a gyűrűre néztem.

- Harry megkérte a kezed és nekünk nem is szóltok? – háborodott fel, de a hangjában semmi bántó dolog nem volt. – Gratulálok! Most már igazi Hercegnő vagy! Srácok! – kiáltotta el magát, mit sem törődve alvó kócossal. Mindenki azonnal a szobába termett. – Gratuláltatok már az újdonsült mennyasszonynak? – a fiúknak fenn akadt a szeme a meglepettségtől, majd mikor leesett nekik a dolog, mindannyian jól megszorongattak és gratuláltak. Nem gondoltam volna, hogy Perrie és Eleanor – hisz ők már tegnap is tudták - tudja tartani a száját, de ezek szerint sikerült nekik, hiszen látom a meglepettséget a fiúk arcán.

- Nagyon köszönöm srácok!

 Az óra már lassan delet ütött, a pocaklakóm és én is kezdtem már éhes lenni. Nem tudom, hogy azért mert kipihente magát, vagy éppen a gyomrom korgására, de Mr. Álomszuszék felébredt.

- Jó reggelt a hétalvónak! – simogattam meg az arcát, amin alvás közben kis gyűrődések keletkeztek.

- Szia! – mosolygott rám azzal a mindent elmondó mosolyával, amivel akkoriba magába bolondított. – Mi a baj?

- Semmi. – mosolyogtam, mintha semmi sem történt volna. – Azon kívül, hogy én is és a gyereked is éhen halunk.

- Akkor ezen sürgősen segítenünk kell. – felállt és a konyha felé ment, én pedig kimentem a mosdóba. 

Megint a tükör előtt kötöttem ki, ami már mindennapossá vált. Napról napra látom magamon a változásokat, de ami azt illeti nem csak a hasamon. A fenekem illetve a combom is egyre nagyobb. Hamarosan úgy fogok kinézni, mint egy víziló. Kopogtatás szakította félbe gondolatmenetemet.

- Bejöhetek? – a hang tulajdonosa Harry volt. Még mielőtt válaszolhattam volna, benyitott. Időm sem volt reagálni és a felsőm felhajtva maradt a hasamon. Zavaromba össze-vissza kapkodtam, hogy minél előbb elrejtsem előle, mindig is szégyenlős voltam és szerintem az is maradok. – Ne! Kérlek, ne takard el! Imádlak így látni. – jött közelebb és leguggolt elém, felhúzta a pólóm. – És téged is. – majd forró puszikat nyomott a kisbabánknak. – Gyere, készítettem egy kis harapnivalót.

A konyhába mentünk, ahol finomabbnál finomabb kaják voltak kiterítve az asztalra, és a kedvencem sem maradhatott el: eper csokival. Eddig akárhányszor olvasztott csoki közelébe keveredtünk sosem úsztuk meg tisztán a dolgot, ahogy most sem. Egyikőnk sem tudta megállni, hogy ne kenjük össze egymást, és így lett az, hogy ebéd után mindkettőnk fürödhetett meg.

A busz lassan megállt a szálloda előtt, ahol rengeteg rajongó és újságíró volt. Ilyenkor kíváncsi lennék rá, honnan tudták meg, hogy melyik szállodába jövünk, mert, hogy ezt senki nem tette közzé, az biztos. A fiúk egyesével szálltak ki mindenki kézen ragadva a barátnőjét. Mi szálltunk ki utolsóként. Harry összekulcsolta ujjainkat, majd roham-tempóban a bejárathoz siettünk. Rengeteg kérdést kaptak és kaptam. Az egyiknél lefagytam, ahogy meghallottam.

- Ön valóban terhes? – hangzott az egyik újságíró szájából a kérdés.