10. rész ~ "Egy gyerek csak bajjal jár"

 Sziasztok Drágák!

Itt az új rész, mint látjátok, remélem tetszik majd és jó olvasást! 

Ui.: Szeretnélek Titeket megkérdezni, hogy tetszik-e amit csinálok, ugyanis nem kapok semmilyen visszajelzést. Komolyan elgondolkodom a dolgokon, hogy mit is tegyek, pedig még rengeteg ötletem lenne.

Reggel a tenger mély hangjára és a mellettem fekvő félisten szuszogására ébredtem. Hűs volt. A szél fújt, a hullámok nagy erővel csapódtak a szikláknak. Csupasz karomon végig futott a libabőr ezért gondoltam kölcsönveszem Harry fehér ingjét, amit az este során vesztett el a segítségemmel. Élénken élnek az emlékek a fejembe, élveztem minden egyes pillanatot, amit vele tölthettem. Tudom, hogy az elmúlt napra életem végéig emlékezni fogok.

Harry mocorogni kezd, de hiába várom, hogy rám emelje gyönyörű zöld szemeit, ehelyett csak morog egyet, majd átfordul a hasára. Mivel nem vagyok egy türelmes ember, ezért erős kényszert érzek arra, hogy felébresszem.

- Jó reggelt Álomszuszék. – bújok karjai alá, mire elmosolyodik, tehát ébren van. – A helyzet az, hogy farkaséhes vagyok.

- Hm… Szóval éhes az én menyasszonyom? – szemei még mindig csukva vannak, de szája ravaszon kunkorodik felfele.

- Harry! Viselkedj! Ne kezd már korán reggel… ütöttem meg játékosan, de közben rettentően zavarban voltam. Milyen furcsa azt hallani, hogy „menyasszony”. Harry pedig nekem a „vőlegényem”. Még mindig azt hiszem, hogy csak álmodok és egyszer véget ér, de akárhányszor csak ránézek a gyémánt kövekből álló gyűrűre rájövök, hogy ez a valóság.

- Akkor menjünk reggelizni. – nyitotta ki végre szemeit. Majd kaptam egy kis puszikát.

Mindketten feltápászkodtunk, majd kutató tekintettel néztem körül.

- Hol a ruhám? – tettem fel azt a kérdést, ami különösen izgatta a fantáziám. Azért így még sem mehetek vissza a hotelbe.

- Erre gondolsz? – mutatta fel Harry a fehér anyagot, ami cafatokban hullott szét. – Azt hiszem, az ingem többet takar, mint ez a ruha. – ezzel meg mi történhetett?

- De így mégsem mehetek vissza… mi van ha véletlenül észrevesz egy fotós?

- Nem lesz semmi gond, csak kövess. – kezdett maga után húzni. Harry egy fekete nadrágban, míg én az ingjében sétáltunk végig a parton kezembe a cipőmmel. Amikor a hotel kapujához értünk, ami tele volt paparazzikkal, Hazza hirtelen elengedte a kezem. – Te csak menj be hátul, a szobánkba találkozunk. – egy gyors puszi, majd elváltak útjaink.

Hallottam a kérdéseket, amikkel Harryt bombázzák, miszerint tudni szerették volna, hogy hol töltötte az éjszakát, illetve, miért ilyen lenge az öltözete, esetleg összevesztünk-e, hogy én nem vagyok vele. Ha tudnák, hogy mi is történt.

Mivel a lift nem a barátom, ugyanis kiskorom óta félek benne egyedül utazni. Mi van, ha pont akkor történik valami? Úgy gondoltam ezt az utat most is kihagyom, ezért inkább a lépcsőt választottam. A szobánk a legfelsőbb lakosztályon volt, szóval többször is meg kellett állnom pihenni. Már majdnem felértem, amikor már egy jól ismert női hangot véltem felfedezni Louis-ék szobájából.

- Mondtam már, hogy hagyd békén. – kiabált Louis. Meglepődtem, hiszen Louis nem az a fajta ember, aki kiabálni szokott. Ő a vicces, komolytalan óriás gyerek, aki sosem nő fel. – Tűnj el! Senki sem kíváncsi rád, hidd el.

- De csak beszélgetni szeretnék vele, melyik a szobája.

- Semmi közöd hozzá. Utoljára mondom, hogy takarodj.

- Ne feledd, még látni fogtok. – majd a titokzatos nő kilépett a szobából, én pedig megbújtam a lépcsőház sarkában. Nem vett észre egyik fél sem. Biztos vagyok benne, hogy Taylor Harryt kereste. Tudtom szerint, mióta én „képben vagyok” azóta nem találkoztak és elég csúnyán lett vége a kapcsolatuknak. Egyszer megjelent egy cikk, hogy Harry csak velem szeretné elfelejteni a szőkeséget. Be kell, hogy valljam sosem volt szimpatikus, hiszen a páromra vadászik a jelenlegi információim alapján, de ettől függetlenül a zenéit szívesen hallgatom. Mikor Louis becsapta Taylor után az ajtót, a lány egy kis lapot csúsztatott a MI ajtónk küszöbén keresztül. Miután távozott sietős léptekkel nyitottam be szobánkban, ahol a földön ott hevert a cetli rajta egy telefonszám és ennyi: „Beszélnünk kell! T.”.  Gyorsan összetéptem, majd a kukába dobtam. Abban a pillanatban lépett be Harry is, remélem nem futottak össze sehol. Akaratom ellenére is felgyúlt bennem a féltékenység szikrája.

- Még nem vagy kész?

- Öhm, még csak most értem én is fel... tudod nem szeretek egyedül liftezni.

- Ugye most nem azt akarod mondani, hogy képes voltál 10 emeletet lépcsőzni várandósan? – hangja kissé ideges volt, de csak az aggodalom miatt.

- De.

Ennyivel elintéztem, megúszva egy értelmetlen vitát köztünk. Gyorsan megfürödtem, majd saját ruháimban léptem Harry elé, aki szintén reggelire kész volt.

- Minden oké? – csak bólintottam egyet Haz kérdésére, de ami az illeti picit furdalta az oldalam ez a Tayloros dolog. Vajon mit akarhatott Harrytől? – Szótlan vagy.

- Minden a legnagyobb rendben – mosolyogtam rá, de ez a mosoly nem volt őszinte, csak próbáltam leplezni magam…. Egy darabig. Sokáig úgysem tudnám, ahhoz Harry túl jól ismer. A nap folyamán próbáltam a negatív gondolatokat száműzni a fejemből, ez részben sikerült is hála Harrynek és a fiúknak.

A napok szinte elszáguldottak előttünk, a fiúk háta mögött pedig 3 teltházas koncert van, amiken én is részt vettem és egyszerűen felülmúlhatatlan élmény. Mondhatom, hogy mindegyik rajongó teljes extázisba került. Látszik a fiúkon, hogy mennyire szeretnék meghálálni a lányoknak, hogy annyi mindenbe támogatták őket és mellettük álltak. Azért tartanak itt Ők, mert a rajongóik ide jutatták őket.

Este van, utolsó éjszakánkat töltjük LA-be, holnap reggel tovább indulunk Las Vegasba. Egyedül maradtam lány, hiszen Perrienek Japánba kellett utaznia, Eleanornak pedig vissza kellett mennie az egyetemre a vizsgái miatt. A srácok úgy gondolták, hogy megünneplik a sikerüket és leugranak a hotel bárjába. Habár Harry ódzkodott, hogy menjen, sikerült rábeszélnem, hogy hiába lesz apa, neki is kijár a szórakozás. Addig is picit egyedül leszek, és lesz időm picit gondolkodni. Taylor neve nem merült fel az eset óta, amiről Harry még csak nem is tud.

- Biztos, hogy nem jössz? – karolt át Harry hátulról, miközben én a ruhákat tűrögettem a bőröndbe. Orromba kúszott aftershavejének mámorító illata.

- Biztos… nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne és különben is jó, ha egy kicsit nélkülem vagy…még a végén megunsz. – kuncogtam fel a saját poénomon, habár Ő ezt nem éppen tartotta viccesnek. – De azért csak óvatosan az ivászattal! – kiabáltam még utána, miután megkaptam a ’jóéjt’ csókomat. Megigazította a haját, küldött felém egy 100 wattos mosolyt, majd végleg eltűnt.

Még egy darabig tűrögettem a ruhákat, majd amikor kész lettem vele, a fürdőszobába vonultam. Vagy 20 percen keresztül folyattam magamra a kellemes meleg vizet, majd amikor már úgy éreztem, hogy úgy nézek ki, mint egy ráncos öregasszony, kiszálltam a párával megtöltött kabinból. Magamra tekertem egy törülközőt és a tükör elé léptem. Végignéztem magamon és a hasamon megállapodott a tekintetem. Nem tagadom, felszaladt rám pár kiló, ami nem csoda, hiszen annyit eszem, mint egy víziló. Lényegtelen. A lényeges dolog az, hogy a mi kis csemeténk növekedésnek indult, amit a domborodó pocakom jelez. Pár percig még eltöprengtem azon, hogy milyen szülők leszünk Harryvel, jó anya leszek-e? A hasam simogatása szokásommá vált az elmúlt pár napban és ezt a tevékenységemet a telefonom csörgése zavarta meg. A háló irányába indultam, ahol az ágyon hevert mobilom ’ismeretlen’ számot jelzett. Nem szokásom az ilyen telefonokat felvenni, de most kivételt tettem.

- Tessék? – választ nem kapok, viszont hangos zene szól a háttérbe, mintha valamiféle buliból kaptam volna a hívást.

- Te mit keresel már megint itt? – hallom egyre közelebbről Louis hangját, majd megszűnt a hangzavar, már csak egy egyenletes búgást hallok a túloldalról.

Azonnal egy szőke nőszemély jelenik meg lelkiszemeim előtt. Az nem sejtett semmi jót, ha ő is itt van, hiszen minden esély meg van arra, hogy megtalálja Harryt. Késztetést érzek rá, hogy menjek le a bárba, de visszatartom magam. Nem szeretném, ha Haz azt hinné, nem bízok benne. Nehézkesen, de álomnak hajtom a fejem.

Sötét van, sehol senki. Csak lépkedek előre a hosszú folyosón, valamiféle kiút után kutatva. Egy ajtó a folyosó végén, utam arra veszem. Lenyomom a kilincset és kilépek a hideg levegőre. Éjszaka van, egyetlen kis utcai lámpa világítja meg az előttem álló udvart. A hideg végigfut csupasz karomon, majd hangokat hallok. Méghozzá egy női is egy férfihangot. A férfi hangja annyira lágy, mély, de mégis zene füleimnek. A lány hangja is ismerős, mégis jobban örülnék neki, ha nem hallanám. Megyek a hang irányában, majd olyat látok, amit 10 kalapács sem tudna kiverni többet a fejemből.

- Tudom, hogy te sem akarod egy életre elkötelezni magad. Fiatal vagy, még élvezned kell az életet. – kulcsolja a szőke a szeretett férfim nyaka köré a kezét. – Egy gyerek csak a bajjal jár.

Várjunk csak, honnan tud Taylor a babáról. Tudtommal még senki sem tudja rajtunk kívül.

- De szeretem őt. – fejti le magáról a lány kezét. Szívem hevesebben ver. Talán rólam beszél?

- Nem, nem szereted, csak sajnálod… - majd erőszakosan az ajkaira nyomja a saját száját. Harry egy darabig harcol az érzés ellen, próbálja magától eltaszítani a nőt, de végül feladja és ezáltal megadja magát. A következő pillanatban pedig már egy hálószobában vagyunk, jaj ne.

Zihálva ébredek fel. Az óra fél egyet mutat. Csak álom volt. Csak egy buta álom, aminek semmi valóságalapja, ugye? Felkelek és iszom egy pohár hideg vizet, hátha az segít egy kicsit lenyugtatni tomboló vérem. Épp, hogy visszafekszem az ágyba ajtónyitódást susogást hallok. Szemeim lecsukom, úgy teszek, mintha aludnék. Pár perc múlva egy test simul hozzám, érzem őt. Lehelete kissé alkoholos, de nem részeg. Ingén füst és kocsma szag terjeng.

- Jó éjszakát, szerelmem. Aludj csak! – majd egy puszi után eltűnik a fürdőszobában. Addig nem tudok nyugodtan visszaaludni, még Ő nincs itt. Miután végzett szokásos dolgaival, bebújik mellém, és magunkra húzza a takarót.