
- Mizujs Csajszi? Nagyon el vagy
varázsolva. – mosolygott rám, de szemében még mindig láttam a pajkosságot.
- Semmi, csak elgondolkodtam
picit. – viszonoztam a mosolyát. Eszembe jutott, hogy Louis biztos tud valamit
Taylorról, nála rákérdezhetnénk, és ezzel el tudnék kerülni egy vitát Harryvel.
– Ugye semmi mérgezőt nem kevertetek bele a szöszi turmixába?
- Mérgezőt azt hiszem nem, de a
romlott sajt szerintem így is megteszi majd a hatását.
- Gonoszak vagytok. – löktem meg
a vállánál. Megfordult a fejembe, hogy még mielőtt Niall megtalálná azt a
löttyöt, szólok neki. De még mielőtt ezt a tervet megvalósíthattam volna az ír
manónk megjelent az ajtóban, kezében a turmix-szal.
- Niall! Ne.. – kezdtem volna, de
már belekortyolt az italba.
- Tessék? – megtörölte a száját,
mert a pohár nyoma megfogta azzal cicabajszot rajzolva neki, majd a figyelmét
nekem szentelte. Még mielőtt kinyithattam volna a számat Louis betapasztotta a
tenyerével és csak lopva nemet bólogatott. Bocsánatkérően néztem Niallra, bár ő
nem értette miért, aztán tovább is sétált a buszba. Újra csak hárman voltunk,
de mivel Harry alszik, fülében a fülessel, amiből hangosan kiabált a zene, így
biztosan nem hallva minket. Elérkezettnek láttam rátérni arra dologra, ami már
napok óta foglalkoztat.
- Mit akart tegnap Taylor? –
Louis szemei kipattantak, látszott rajta, hogy megleptem ezzel a kérdéssel.
Megpróbált kitérni azzal az indokkal, hogy mintha Eleanor szólította volna.
Felállt és azzal a lendülettel fogtam meg a karját. – Ne menekülj, kérlek
szépen! Mondd el.. –kérleltem őt, bár láttam rajta nem szívesen, de megadta
magát és visszahuppant a bőrkanapéra.
- Először, honnan tudod, hogy itt
volt?
- Először válaszolj, majd én is
válaszolok.
- Mielőtt még kétségbeesel,
megnyugtatlak, hogy nem találkoztak. Oké? Harry nem tudja, hogy az a nő újra
kostat utána, és nem aggódnod majd én elintézem, hogy ne is tudja meg. Rendben?
- Csak bólintottam egyet.
- De mit akar?
- Harryt. – számíthattam volna
rá, sőt tudtam is a lelkem mélyén, de így más szájából hallva ezerszer rosszabb
hallani.
- Nem akarom elveszíteni. –
szemeim egyre jobban szúrtak, fájt a tudat, hogy van valaki, aki elveheti őt
tőlünk. Ő sokkal erősebb, mint én. Érzem, hogy Harry szeret, viszont ez a démon
bármire képes, hogy megkapja azt, amit akar.
– Lara, figyelj! Nem engedem,
hogy a közeletekbe menjen.
Hálám jeléül csak megöleltem
Louis, iszonyat hálás vagyok neki ezért, mert segít nekünk. Ő a legjobb barát,
akire Harry és én is bármikor számíthatunk.
- Köszönöm. – majd letörölte a
kiszökkenő könnycseppet.
- Szóval, honnan tudod?
- Hallottam, ahogy kiabáltál vele
a szobátokba, majd láttam, amint nagy hévvel elhagyja a szállodát. – Harry
mocorogni kezdett az ölembe, már azt hittem, hogy felébred, de csak a másik
oldalára fordult, úgy, hogy az arca a hasam felé nézett. Nem tudom, mennyire
volt tudatos, hiszen látszott rajta, hogy mélyen alszik, mégis egy pici puszit
nyomott rá. Nem akartam elsírni magam, hiszen azzal nem érek el semmit. Muszáj
volt elfojtanom magamban, nem akartam felébreszteni a göndör hercegem. – Tegnap
este felhívott valaki.
- Mi?? Ki volt az? – arca
teljesen komoly volt, a pár perccel ezelőtti pajkosságot már nem lehetett
látni.
- Nem tudom, de ott volt a
buliba, ahol ti. Szintén téged és Taylort hallottalak veszekedni.
Vállára hajtottam a fejem, és
csendesen szipogtam. Nem kellettek szavak, ahhoz, hogy megértsük egymást. Tudtam,
hogy ő most azon töri a fejét, hogy ki lehetet az, aki felhívott, illetve,
hogyan tartsa távol tőlünk, én pedig azon, hogy, hogy ne veszítsem el Őt.
- Hé, mi ez itt az ujjadon? –
ebben a pillanatba tudatosult bennem, hogy csak Harry és én tudunk az eljegyzésről.
Tehát nem avatott be senkit sem?
- Minek látszik? – a szám
szerintem körbe érte az egész fejemet. Eltűnt minden rossz érzésem, ahogy a
gyűrűre néztem.
- Harry megkérte a kezed és
nekünk nem is szóltok? – háborodott fel, de a hangjában semmi bántó dolog nem
volt. – Gratulálok! Most már igazi Hercegnő vagy! Srácok! – kiáltotta el magát,
mit sem törődve alvó kócossal. Mindenki azonnal a szobába termett. –
Gratuláltatok már az újdonsült mennyasszonynak? – a fiúknak fenn akadt a szeme
a meglepettségtől, majd mikor leesett nekik a dolog, mindannyian jól
megszorongattak és gratuláltak. Nem gondoltam volna, hogy Perrie és Eleanor –
hisz ők már tegnap is tudták - tudja tartani a száját, de ezek szerint sikerült
nekik, hiszen látom a meglepettséget a fiúk arcán.
- Nagyon köszönöm srácok!
Az óra már lassan delet ütött, a pocaklakóm és
én is kezdtem már éhes lenni. Nem tudom, hogy azért mert kipihente magát, vagy
éppen a gyomrom korgására, de Mr. Álomszuszék felébredt.
- Jó reggelt a hétalvónak! –
simogattam meg az arcát, amin alvás közben kis gyűrődések keletkeztek.
- Szia! – mosolygott rám azzal a
mindent elmondó mosolyával, amivel akkoriba magába bolondított. – Mi a baj?
- Semmi. – mosolyogtam, mintha
semmi sem történt volna. – Azon kívül, hogy én is és a gyereked is éhen halunk.
- Akkor ezen sürgősen segítenünk
kell. – felállt és a konyha felé ment, én pedig kimentem a mosdóba.

- Bejöhetek? – a hang tulajdonosa
Harry volt. Még mielőtt válaszolhattam volna, benyitott. Időm sem volt reagálni
és a felsőm felhajtva maradt a hasamon. Zavaromba össze-vissza kapkodtam, hogy
minél előbb elrejtsem előle, mindig is szégyenlős voltam és szerintem az is
maradok. – Ne! Kérlek, ne takard el! Imádlak így látni. – jött közelebb és
leguggolt elém, felhúzta a pólóm. – És téged is. – majd forró puszikat nyomott
a kisbabánknak. – Gyere, készítettem egy kis harapnivalót.
A konyhába mentünk, ahol
finomabbnál finomabb kaják voltak kiterítve az asztalra, és a kedvencem sem
maradhatott el: eper csokival. Eddig akárhányszor olvasztott csoki közelébe
keveredtünk sosem úsztuk meg tisztán a dolgot, ahogy most sem. Egyikőnk sem
tudta megállni, hogy ne kenjük össze egymást, és így lett az, hogy ebéd után
mindkettőnk fürödhetett meg.
A busz lassan megállt a szálloda
előtt, ahol rengeteg rajongó és újságíró volt. Ilyenkor kíváncsi lennék rá,
honnan tudták meg, hogy melyik szállodába jövünk, mert, hogy ezt senki nem
tette közzé, az biztos. A fiúk egyesével szálltak ki mindenki kézen ragadva a
barátnőjét. Mi szálltunk ki utolsóként. Harry összekulcsolta ujjainkat, majd
roham-tempóban a bejárathoz siettünk. Rengeteg kérdést kaptak és kaptam. Az
egyiknél lefagytam, ahogy meghallottam.
- Ön valóban terhes? – hangzott
az egyik újságíró szájából a kérdés.
jaaaaaj nagyon jóóóó lett:)gyors kövit:)
VálaszTörlés