15. rész - Kicsi látogató

Lara szemszöge

Másnap reggel mikor felébredtem mosolygós arcok vettek körbe, csak egyetlenegy hiányzott, akire most a legjobban szükségem van. Szememmel bejártam az egész szobát, míg nem az ajtóban megláttam őt. Épp a hajába szántva jártatta ujjait, nem számítva arra, hogy ébren talál. Mikor tekintetünk találkozott egymáséval, rögtön felcsillantak mind az ő mind az én szemeim. Egy szót sem szólva szedte felém a lábait, meg sem állva az ágyamig, majd olyan forrón és féltőn csókolt meg, hogy egy egész állatkerti csorda ébredt fel bennem, ott bent. Csókja édes volt és biztonságot nyújtó. Befészkeltem magam az ölébe, miközben Ő leült mellém az ágyra, a többiek csak mosolyogva figyeltek minket. A boldog szempárok közül észrevettem Perriet is, aki szinte elbújt Zayn mögött.

- Úgy látom Tubicáim, most már minden rendben van. – rikkantotta el magát Louis, majd odasétált a másik oldalamra és homlokon puszilt. – Örülök, hogy jól vagy… várunk haza már. – majd végigsimított az arcomon a többiek is köszöntek majd elmentek.

- Mindjárt megyek utánatok, várj meg kint, oké? – súgta oda Perrie Zaynnek. A barna szép fiú csak bólintott egyet, majd intett egyet felém puszit küldve elhagyta a szobát.

- Figyelj Lara, én nagyon sajnálom, ami történt. Ígérem, hogy soha többet nem rángatlak be abba a hülye liftbe. Kérlek, ne haragudj a makacsságom miatt. – szórakoztatónak találtam Perrie arcát, tudom nem szép dolog kinevetni őt, de olyan dramatikusan adta elő, közben pedig semmi komoly nem történt.

- Figyelj Perrie. – kezdtem én is ugyanolyan komolysággal a hangommal. – Ez bárkivel megtörténhetett volna, csak én egy picit bepánikoltam.

- Picit?! – csattant fel egyszerre mindkét jelenlévő.

- Jól van… értitek ti, hogy mire gondolok én.

Hosszas búcsúzkodás után Perrie is elindult vissza a hotelbe. Ketten maradtunk a szobában. Olyan érzésem volt, mintha valami nyomná a lelkét. Érzem, hogy valamit kérdezne tőlem, csak tart a reakciómtól.

- Mondjad…- néztem rá jelentőség teljesen, majd ujjaival kezdtem eljátszadozni.

- Mégis mit? – zavart mosoly terült el az arcát, ami végleg elárulta őt.

- Tudod te azt, mi nyomaszt ennyire?

- Tudod azon gondolkodtam, hogy nem kellene-e értesíteni a szüleidet. – kezdett bele, de ahogy meghallottam, hogy „szülő” szó, összerándult a gyomrom. Nem akartam rögtön reagálni, hiszen olyat mondanék, amit lehet, hogy megbánok én is és Harryt is megbántom. Ezt pedig mindenképpen el akarom kerülni.

Szülő. Számomra ez az a szó, annyi mindent elárul. Család, törődés, szeretet. De ezek hol maradtak az én életemből? Ha másban nem is, tudom, hogy az én gyerekem nem olyan bánásmódot fog kapni, mint amilyet én kaptam. Sokáig tűrtem anyám akaratát, de mára már tudom, hogy csak magával törődik és nem az én érdekeim akarja, és ez fáj a legjobban. Hónapok óta hírüket sem hallottam, habár az utóbbi időben apám párszor próbált felhívni. Gondolom érdekelte, hogy merre is járok. Ha tudnák, hogy pár hónap múlva már a lányukból anya lesz, szerintem még a hitükből is kitérnének. Nem hiányzik ez nekem legkevésbé sem. Higgadtan végiggondoltam a dolgokat, majd nyugodt hangnemben válaszoltam.

- Szerintem nem, hiszen még azt sem tudják, hogy unokájuk lesz.

- Megértelek, csak egy felvetés volt. Viszont van két jó hírem is. Sőt… három is!

- Na halljam, abból jöhet bőven. – feljebb csúsztam, majd új elfoglaltságot találtam az ingjének a gombjának a csavargatásával.

- Az egyik, hogy ha ma vagy holnap attól függ, hogy érzed magad, lesz egy ultrahangos vizsgálat, ahol megállapítható lesz a baba neme.

Felcsillantak a szemeim, hiszen mióta várok már erre a pillanatra. Eddigi vizsgálatokon sosem láthattuk, hiszen mindig elbújt illetve szégyenlős volt a csemeténk. Pedig már jó lenne tudni, hogy kisherceg vagy hercegnő lakik-e odabent, már csak az előkészületek miatt is. Hamarosan vissza kell utaznom Londonba, hogy minden kész legyen a baba érkezésére. Persze, ez nem csak engem érint, hanem Harryt is. Már beszéltünk róla, hogy pár hónap szünetet szeretne kérni, amit persze a fiúk is támogattak.

- Már alig várom, mondjuk én még mindig állítom, hogy kislány lesz, egyszerűen érzem.

- Nem sokára megtudjuk. – mosolyodott el ő is.

- És mi a másik két hír? – kíváncsiskodtam.

- Mondjuk ez egyként is felfogható. – kuncogott fel. – Hamarosan érkezik hozzád pár látogató.

- Kicsodák?

- Az egyik anyu, mivel a hír hallatán nem tudott otthon megülni a fenekén, és még ma reggel repülőre ült. – mosolyogtam, hiszen Anne tényleg úgy szeret mintha a lánya lennék, nagyon sok dolgot tett már értem, amiért örökké hálás leszek neki.

- Olyan jó lesz végre találkozni Anne-nel. Annyira hiányoznak már. Gemma nem jön?

- Sajnos, ő nagysága most el van havazva. Tudod… szerelmes. – mosolygott ő is csibészesen.

- Hm… milyen jó neki. De azt hiszem, nem jobb neki, mint nekem. – majd ajkai újra megtalálták az enyémeket. – Mondom én. – majd hangosan felnevettem én.

Már épp kérdeztem volna a többire, mikor az ajtón kopogást hallottam, majd egy pici szőke kiscsaj szedte a lábait egymás után. Még csak 2 éves, mégis olyan gyors, mint a szélvész.

- Hajji..Lajja! – kiabált, majd próbált felmászni hozzánk az ágyra, sikertelenül. Harry felállt, majd segített neki a feljutásban.

- Igen és ők lennének a további látogatók. – közölte velem a kész tényeket.

- Szép jó napot a gyengélkedőnek. – érkezett meg Lou is. Most, hogy kislánya is itt van vele, látszott az arcán a nyugodtság. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet neki így dolgozni. Megölelt majd átnyújtotta a kedvenc csokimat. Közben Lux is befurakodott közénk, amióta láttam nagyon nőtt a kiscsaj. Amikor együtt látom őt Harryvel, mindig elképzelem a mi jövőnket, ha majd a saját gyerekével fog játszani.

- Hajji… - bújt oda a göndör füléhez, mintha súgni szeretne valamit neki. – Lajjának, miért ilyen nad a pocatja? – akarva akaratlanul is hallottam a kérdését, ami megmosolyogtatott.

- Tudod, pici Lux. – kezdte Harry a mondandóját. – ott bent Lara pocakjában van egy kisbaba.

- Egy tisbaba? – csodálkozott el Lux. Imádom a pöszeségét, egyszerűen zabálnivaló.

- Igen, egy kisbaba, akinek én vagyok az apukája, Lara pedig az anyukája… - Lux serényen bólogatott, mintha érteni miről is van szó. Majd egyszer csak kimászott közülünk, majd a pocakomra rakta a fülét.

- Szija tisbaba! – köszönt neki aranyosan. – Lajja?

- Mondjad kicsim!

- Én máj most szejetem ezt a tisbabát.