2013. szeptember 1., vasárnap

8. rész ~ "Velem jöhet?"


- Jó reggelt. Mr. Morgan? – kérdeztem rá a biztonság kedvéért. Lassan 11 óra lesz, talán nem zavarom, de most alkalmasnak találtam, hogy beszéljek vele, hiszen Lara még mélyen szuszog. Úgy látszik a hajnali kis séta hatásos volt, és rendesen kiütötte.
- Igen. Tessék. – szólalt meg a mindig morcos orvos. Eddig azt hittem, csak velem ennyire lekezelő, tévedtem, hiszen most nem tudhatta ki is vagyok.
- Harry Styles vagyok. – hatásszünet – Szeretném a tanácsát kérni.
- Hallgatom. Esetleg a kedves barátnőjével van valami gond? Én megmondtam Önnek, hogy…- már kezdte volna a kioktatást, amit minden alkalommal megkapok. Nem értem, miért nem szível engem, tudtommal nem ártottam neki, mindig tisztelettudóan beszéltem vele.
- Nem, nincs semmi baj. Minden a legnagyobb rendben. – hallottam, ahogy felsóhajtott, talán a megkönnyebbüléstől? – A helyzet a következő… - majd elmondtam neki, hogy nekem hamarosan vissza kell utaznom Amerikában, és lehetséges lenne-e, hogy Lara is velem jöhessen.
- Mr. Styles. Nem mondom, hogy biztonságos várandósan repülőre ülni, de ismerve a maguk helyzetét, azt kell, hogy mondjam, többet rontana a hölgy állapotán a távolság és a hiány, mint az utazás.
- Akkor azt jelenti, hogy velem jöhet?
- Ha nincs más megoldás, akkor engedélyezem. De kérem, előtte még fáradjanak be hozzám, felírok pár hónapra elegendő vitamint, illetve meg kell még beszélnünk néhány dolgot.
- Nagyon szépen köszönöm, Doktor Úr. – elköszöntem, majd letettem a telefont. Nagy kő esett most le a szívemről. Most már csak az kell, hogy Lara is beleegyezzen. Mondjuk, nem hiszem, hogy sok kivetni valója akad.
Kint ültem a hátsókertben, még kiélveztem a nyár utolsó pillanatait. Egyszer csak két kéz fonódott a hasamra. Sok variáció nem lehetett, hogy ki lehet ő, hisz anyu épp ebédet főz, Gemma pedig átment már kora reggel a barátjához.
- Szia, Tündérke. – fordultam meg, hogy én is átkarolhassam őt.
- Szia! – mondta, azon a csilingelő, édes hangján. – Nem szeretek nélküled kelni. – biggyesztette le rózsaszínen csillogó ajkait.
- Nem akartalak felkelteni, csak telefonálnom kellett, ezért gondoltam kijövök. – pusziltam meg először az orrát, majd szépen lassan elértem a száját is.
- Kivel beszéltél? Persze, csak ha szabad tudnom. – tette maga elé a kezét védekezően.
- Dr. Morgan-nel. – meglepődött. Szemei tágra nyíltak, nem tudta, mire vélni. Abban biztos vagyok, hogy nem erre a válaszra számított. – Tudni szerettem volna, hogy biztonságos-e repülőre ülni babát várva. – szemei még jobban kipattantak, amikben értetlenséget és kíváncsiságot láttam. – Szeretném, ha velem jönnél a turnéra. Szeretném tudni minden egyes nap, hogy minden rendben van veled. Így legalább ott vigyázhatok rátok.
- Tudod, hogy ez lenne a legnagyobb vágyam, hogy veled mehessek, de mi lesz itthon? Mi lesz Anne-ékkel, Gemmával, illetve még be kellene néznem az ügynökséghez is..
- Shhhh… nem akarom meghallani, hogy még ilyenkor is a munkára gondolsz. – tettem mutatóujjam a szája elé. – Anyu és Gemma pedig meglesznek, ahogy eddig is megvoltak. Nyugi. Minden rendben lesz. Oké?
- Igen. – bólintott belegyezően.

Még pár napot a családommal töltöttünk majd visszautaztunk Londonban. Utáltam, amikor a fotósok miatt nincs egy nyugodt percünk. Miért nem tudok csak egyszerűen végig sétálni Vele kettesben úgy 100 m-en, hogy nincsenek fotósok a nyomunkban? El sem tudom – nem is akarom – elképzelni, mi lesz akkor, ha a hír kiszivárog? Pedig előbb utóbb kiderül, amint Lara pocakja el kezd növekedni. Nem tarthatom rabságban.
Miután voltunk orvosnál, és ő beleegyezését adta, hogy Lara velünk utazhasson, de csak kizárólag akkor, ha az ottani kollégáit felkeressük, és ha valami baj történne, neki is azonnal szólunk. Nem értettem, hogy miért kell neki tudnia mindenről, de mindketten bólogatva elfogadtuk a mondanivalóját.
Hazaérve pakolni kezdtem. Persze Lara mint mindig most sem tudott elülni 5 percet sem. Kérdezem én, mi lesz ezzel a nőszeméllyel, ha a 9. hónapban lesz már. Akkor is ilyen örökmozgó lesz? Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy eltereljem a figyelmét a pakolásról, ezért arra hivatkozva, hogy felhívom Louist, felhívtam Perriet. Megkértem rá, persze, ha van ideje, hogy ugorjon be hozzánk egy kicsit, úgy is régen tartottak már csajos napot.

Lara
Mit érzek most? Megkönnyebbülést, nyugalmat és még sorolhatnám, de első sorban boldog vagyok. Boldog vagyok, mert vele mehetek. Boldog vagyok, mert mellette lehetek, és mert ő is mellettem lesz. Boldog vagyok, mert nem kell elszakadnom tőle újra. Ezer és egy érvet tudnék mondani, hogy miért vagyok boldog. Úgy érzem az életem azt az időszakát élem, amikor senki és semmi nem ronthatja el a kedvem.
2 nap múlva indulunk Los Angelesbe, az angyalok városában, majd szépen lassan az egész Egyesült Államokat körbejárjuk. 2 nap múlva lesz a második évfordulónk. Még fogalmam sincs mivel, de szeretném meglepni Harryt. Amikor kiment telefonálni, tudtam, hogy nem Louist hívja, hiszen előttem is beszélhetnének. Tudom, hogy ő is sántikál valamiben.
Félóra múlva csöngettek, és mivel én szigorúan a kanapén tartózkodhattam, így közelebb az ajtóhoz, mint az emeleten pakoló félistenem, én nyitottam ajtót.
Meglátva az előttem álló személyt, először döbbenet majd egy hatalmas vigyor ült ki a fejemre. Azonnal a szőkeség nyakába vetettem magam és beljebb invitáltam. Bár ő tiltakozott, hogy nem szeretne bejönni, csak egy kicsit engem akar elrángatni ide-oda.  Hm… Ez remek alkalomnak tűnt, hogy Ő segítsen ötletelni.
Miután elfogyasztotta a teáját én is felkaptam a táskám és felkiabáltam Harrynek, nehogy a végén még frászt kapjon, hogy a barátnője eltűnt.
- Szívem, én most elmegyek egy picit. Rendben? – kiabáltam fel, majd Ő már lent termett. Mikor észrevette Perriet nyugodt szívvel engedett el barátnőmmel.
- Ne gyere későn. – kaptam tőle egy búcsú puszit, majd kiléptem az ajtón. – Picit lelkiismeret furdalásom volt, hiszem míg én nem csinálok semmit, ő egyedül otthon pakol, helyettem is. El is hessegettem a rossz gondolatokat, hiszen úgysem engedne, nem?

- Hogy vagytok csajszi? – tért rá rögtön a mostanában legkedveltebb témára.
- Minden a legnagyobb rendben. Ma voltunk újra dokinál és hát, úgy néz ki…- tartottam egy szünetet… – hogy ezentúl is el kell, hogy viselj a közeledben.
- Komoly? – mire bólintottam, ő pedig visítva borult a nyakamba. – De jó lesz, már látom magam előtt a képeket, amikor El, Te és én babadolgokat vásárolgatunk. Meglátod imádni fogod.
Miután kiörömködte magát, rátértem a másik fontos eseményre.
- Segítened kell. – néztem rá nagy boci szemekkel.
- Bármiben..
- Szóval, ugye a hétvégén leszünk Harryvel kétévesek és szeretném meglepni…esetleg van valami ötleted? – felcsillant a két szeme, azaz a válasz: igen. Szinte hallottam a tekervényeket az agyában, ahogy forognak.
- Még szép, hogy van… Figyelj csak Perrie nénire…- majd mesélni kezdte a zseniális ötletét. 

4 megjegyzés:

  1. Retentően sajnálom ,hogy nem komiztam hanem csak olvastam a részt ezért ezer bocsi csak lusta voltam egy gombot is lenyom ni sorry de most komizok és írom ,hogy fantasztikus és jön egy sablonos mondat gyors kövit !!!!!:D
    haha xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, hogy írtál..:) Így legalább tudom, hogy van olyan, aki el is olvasta :)

      Törlés
  2. tényleg nagyon jó lett:)siess a kövivel:)

    VálaszTörlés