Sziasztok!

Ezúttal nem résszel jelentkezem, nem is tudom, hogy mikor tudom felrakni az új részt. Jelenleg azt hiszem, kicsit krízis helyzetbe kerültem ezzel a bloggal.
Egyet viszont megígérek, még nem most itt van a vége, csak egy kis időt kérek. :)

Egy valamit azonban szeretnék veletek közölni, megnyitottam az új blogom, amihez sok reményt fűzők.


A prológus már felkerült, remélem páran benéztek IDE. !!!

További szép napot nektek! Egy hónap van vissza a nyárból.

2. évad 13. fejezet - Ezzel még nem végeztünk!

Lara Ross

- Kizárt dolog! - csaptam le a leveket az asztalra. - Nem engedem el őket, Harry! Még ha csak pár napról lenne szó, de több mint egy hét? Nem.

- Ugyan Lara. Tudod, hogy vigyáznék rájuk, jobban mint a szemem fényére. - győzködött Harry már kb. félórája. Idegesen mászkáltam fel-le, de ő jött utánam, mint a pulikutya. Leültem a kanapéra majd bontogatni kezdtem a leveleket. Gázszámla, villanyszámla, vízszámla, és egy ami a bírótól jött, aki a válásunkat intézi. Hát ez különös. Félszemmel látom, amint Harry nagyot nyel, én pedig feltépem a borítékot. Lassan futtatom a szemem a sorok között, majd meglátom azt a szót, hogy 'felfüggesztve'. 

- Ez mi? - dobom elé a levelet? - Ebbe a te kezed van, ugye? - lehajtja a fejét, amiből tudom, hogy igazam van. Idegesen pattanok fel, majd hozzávágom a levelet. - Mégis mit akarsz Harry? Miért? - magam is meglepődtem a hangomon, hiszen épp csak alig suttogtam. 

- Nem akarom, hogy vége legyen. - motyogta. 

- Már rég vége van. - hátat fordítok neki, majd az emeletre mennék.

- Nem. - kiált fel, majd visszaránt az első lépcsőfokról, aminek következtében nekem muszáj benne megkapaszkodnom. - Nem lesz vége. - suttogja a számba. - Nem engedem. 

Teljesen elgyengülök a karjai között, mosolyra húzza a száját és megjelennek a gödröcskéi, amint észleli a remegésem. 

- Engedj el! 

- Többé nem foglak. - a falnak szorított, én pedig lehunytam a szemeim, homlokát az enyémnek döntötte. Megrémített a közelsége. Nem szabadna újra ilyen közel engednem magamhoz. A mi kapcsolatunknak fél évvel ezelőtt ott azon az éjszakán lett vége. - Neked ott van Cassy. - fordítom el a fejem, hogy véletlenül se kelljen a szemeibe néznem. Mutatóujjával megfogja az állam, és maga felé irányítja a figyelmem. 

- Nem szeretem őt. Megígérem, hogy véget vetek annak a kapcsolatnak. - felhorkantok, majd kikerülöm őt, és ott hagyom. 

- Miért higgyek neked? Nekem is sok mindent ígértél már. Például azt, hogy mindig velem leszel és soha nem fogsz elhagyni. Ezt sem sikerült betartani. Kérlek, ne fájdítsd még jobban a szívem. Egyébként is nem gondolod, hogy ebben engem is meg kellett volna kérdezni? Nem függesztheted csak úgy fel a válást..ehhez én is kellek!

- Tudod mit? - tárta szélesre a karjait. - Ha a gyerekeket nem engeded el velem nyaralni, gyere te is! Sőt szólok a srácoknak is. 

- Hogy jön most ez ide? - nem értettem a hirtelen témaváltást. - Ne terelj! 

- Na?  - húzta fel a szemöldökét, és szélesre tárta a karjait. 

- Kérlek, anyu, egyezz bele! Én nagyon szeretnék menni. - nyafogott az ajtó mögül Rosie. 

- Kisasszony, neked az ágyba lenne a helyed már! - teszem csípőre a kezem és próbálok szigorú lenni. - Nyomás felfelé! - mutatok a lépcső felé. Harryre sandítok aki pimaszul elmosolyodik, majd megrántja a vállát, hogy ő nem tehet semmiről. A fenéket! 

- Felkísértek? - néz ránk nagy szemekkel. 

- Na gyere! - Rosie felmászik Harry hátára, majd így mennek fel. Követem őket, majd az ajtóban megállok és figyelem, ahogy betakarja. - Ugye megyünk nyaralni? - ásít közben nagyot Rosie. Tiltakozni akarnék, hogy ezt majd megbeszéljük holnap, amikor Harry bátran rávágja, hogy igen.

- Jó éjt, Hercegnő! . majd leoltja a kislámpát, és halkan becsukja maga mögött az ajtót.

- Nem dönthetsz helyettem. - kértem számon. 

- Sajnálom, most már ha tetszik ha nem, jöttök velünk nyaralni. - nevetett, majd lefutott a lépcsőn és elment. Csak úgy egyszerűen lelépett. Most legszívesebben úgy nyakon törölném.
- Ezzel még nem végeztünk! - kiabáltam a csukott ajtónak.

~~~

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Álmosan nyitogattam a szemem, majd megláttam, hogy Perrie keres. 

- Mondd! - nyögtem a telefonba. 

- Lara? Azt hiszem, szükségem van rád. - hallottam kétségbeesett hangját. 

- Perrie? Mi történt? - ültem fel hirtelen. Megijedtem, hiszen Perrie mindig vidám volt, sosem sírt. 

- Tudnánk találkozni valahol? - szipogott. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva érte megyek, addig a gyerekeket átviszem Harryhez. Mindketten ébren voltak már, gyors reggeli után már indultunk is. Csengő nélkül mentem be, hiszen van kulcsom a lakásához. Beérve a hálóba, nagyban aludt még. Hason, a takaró le volt csúszva a derekáig. Leguggoltam a gyerekekhez és megbeszéltem velük a haditervet. 

- Kiabáljatok apa fülébe olyan hangosan, ahogy csak tudtok!- kacsintottam rájuk. Rosie magától felmászott a nagy francia ágyra, míg Leot feltettem és az apja feje mellé mászott. Míg Rosie visítani kezdett, addig Leo a göndör hajába kapaszkodott bele. Harry morogva nyitotta ki a szemeit, majd hirtelen felugrott meglepetéstől. 

- Jó reggelt, hátalvó! Gondoltam hozok egy kis társaságot reggelre. Nekem most mennem kell! Sok sikert! - majd ott is hagytam őket, még mielőtt becsuktam volna az ajtót, hallottam, ahogy nagy sóhajok közben áll neki kicserélni Leo pelusát.  

Megálltam Zaynék háza előtt, remélni mertem, hogy nem a fekete hajú barátom csinált valami hülyeséget. Pár pillanat múlva Perrie lépett ki a házból, kisírt szemekkel, teljesen kétségbeesve. Behuppant mellém az ülésre. 

- Hé..mi történt? - öleltem meg, majd kisimítottam egy tincset az arcából. - Zayn tett valamit? - kérdeztem rá egyből, mire hevesen rázta a fejét.

- Nem, nem tett semmit, illetve... - vett egy mély levegőt. - Én nem tudom, hogy mondjam el neki.. 

- De mit Perrie? - kérleltem őt. 

- Lara, én félek. - nézett a szemembe. 

- De mitől? 

- Azt hiszem, hogy én....

2.évad 12. rész - Egy ötlet

Sziasztok! 

Itt a rész, lehet, hogy most már sűrűbben tudom hozni őket. Ebben nem történik sok minden, de azért talán elmegy egynek. Örülök, hogy egyre több feliratkozó van, köszönöm a kommenteket és mindent! Imádlak titeket. :) <3

Sophie.

Néztem a koporsót, ahogy elmerül a mélybe. Nem sírtam, már nem. Elfogadtam és beletörődtem. Csak álltam némán, és az elmúlt éveken gondolkodtam. Emlékszem, mikor Harry először jött el hozzánk és, hogy utána sírva menekültem volna el otthonról. Anyám akkor először alázott meg egy számomra nagyon fontos személy előtt. Aztán, amikor nem engedett el vele sehova, majd mikor megszöktem otthonról és elköltöztem. Féltem közölni vele, hogy unokája lesz, mint később kiderült nem hiába. Sosem fogom megemészteni azt a dolgok, hogy Rosiet el akarta tőlem venni. Akkor ha valami baja esett volna a lányomnak, én belepusztultam volna. 

Az emberek lassan elfogytak a sír közeléből, már csak mi maradtunk. A családja, akit sosem szeretett igazán. Legalább is nem éreztük. 

- Anya, mikor megyünk már? - rángatta fekete szoknyám alján Rosie. Türelmetlen volt, érthető, hiszen kicsi. Nem való neki még egy temetés. De kire bízhattam volna, ha mindenki itt van? Leo is nyűgösebb volt a szokásosnál. Nagyot sóhajtottam, mire Harry mellénk lépett. Megköszöntem neki magamban, hogy nem hozta a barátnőjét.

- Elviszem a gyerekeket, rendben? - nézett rám, és végig simított a karomon. - Csak, hogy legyen egy kicsi nyugtod. Tudom, hogy most magányra vágysz. - mondta halkan. 

- Köszönöm Harry. - ennyit mondtam csak, mire bólintott és ölébe vette Leot, megfogta Rosie apró kezét és elindultak ki a temetőből. Tényleg magányra vágytam. Szerettem volna bezárkózni a szobámba, és egyedül lenni. Hálás voltam Harrynek ezért. Hallottam még Rosie élénk hangját, ahogy az apját kérdezi, miért nem vigasztal meg engem, mire Harry csak végig simított kislányunk haján, nem hallottam a válaszát. Lassan én is elhelyeztem az utolsó vörös rózsát a síremléken, és hazaindultam. Jólesett egy kicsit sétálni, és sikerült kitisztítani a fejem. Habár anyámról a gondolataim újra Harryre terelődtek. Nem gondoltam volna, hogy valaha is nélküle kell élnem. Mennyire jólesne most az ölelése, ahogy erős karjaival magához szorít, a csókja, ahogy ízlelhetném édes ajkait, és észt veszejtve kapaszkodnék bele. Sokszor említettem már, de tényleg hiányzik. Ha most azt mondaná, kezdjük előröl mindent, felejtsük el az elmúlt félévet szíves örömest ugranék a nyakába. De nincs itt. 

Harry Styles 

A lakásba érve nem lepődtem meg, hogy Cassy nincs itt. A történtek óta, mióta itt hagytam aznap este magára, többször is összevesztünk. De őszintén? Egyáltalán nem bántam meg, mert hosszú idők óta, az a nap volt életem egyik legszebb éjjele, amit Larával tölthettem. Imádtam, ahogy a karjaim alatt szuszog, miközben én öleltem és csókoltam őt. Habár ő aludt, én egész éjjel a történteken gondolkodtam, és őt figyeltem. Ahogy néha megrebben a pillája, amikor óvatos puszit adtam az arcára, hajára, homlokára, kézfejére, ő aranyosan felsóhajtott, majd elmosolyodott. Tudtam, éreztem, hogy ő is szeret még, ezt be is bizonyította. Mennyire megbántam már a tetteimet, miért kellett ekkora baromnak lennem? Igyekszem helyre hozni a dolgokat, azért is állíttattam le a válást, ugyan ő erről még nem tud, ahogy senki sem. De ami késik nem múlik. Nem akarom őt elengedni.

Épp a gyerekekkel játszottam, amikor megszólalt a csengő. Felálltam a földről, majd ajtót nyitottam és két vörös ajak tapadt az enyémnek. 

- Megbocsájtok, édes. - kapaszkodott a nyakamba Cassy, én pedig becsuktam az ajtót. Kínosan vakargattam a tarkóm, egyáltalán nem hiányzott a jelenléte. - Jaj, miért vágsz ilyen fancsali képet? - húzódott hátrébb. - És mi ez a fekete hacuka? 

- Temetésen voltam, Cassy. - Ó, Istenem, nekem mennyire nem itt kellene lennem vele, hanem otthon, a házunkban Larával, és ahogy Rosie mondaná, illene őt megvigasztalnom. 

- Milyen temetésen? - utáltam amikor a szőkenőt játssza, de ha egyszer az? - Ja, biztos az excsajod anyjáén...igen ezen vesztünk össze, már emlékszem. - Valóban ezen vesztünk össze, mert egyszerűen nem értette meg, hogy nekem ott a helyem. - De rendben vagyunk, ugye? - nézett vissza rám a háta mögül, ahogy a nappali felé igyekezett. 

- Hogyne. - motyogtam magam előtt, majd becsuktam az ajtót, és követtem őt. 

- Hát ezek meg mit keresnek itt? - torpant meg a küszöbön. 

- Cassy, ők a gyerekeim, szerinted? Tudod, nevük is van..kérlek, fogd vissza magad. - kértem őt halkan. 

- Azt hittem végre kettesbe lehetünk egy picit. - nyávogott, majd levágódott  a kanapéra. - Tudod arra gondoltam...- jaj ne, ezekből sosem szokott semmi jó kisülni..- .. hogy elmehetnénk nyaralni. 

- Hm, ez remek ötlet, de tudod a gyerekek is jönnek akkor. - csaptam össze a tenyerem. 

- Miért? 

- Azért mert eleget voltam távol tőlük, nem szeretnék egy napot sem elpazarolni, hogy nem vagyok velük. 

- Pedig azt hittem.....

- Vagy velük, vagy sehogy. - vágtam közbe és megrántottam a vállam. 

- Na jó, jöjjenek...csak ne veszekedjünk! - sóhajtott, majd hirtelen eszébe jutott valami, amit nem intézett el, és elment. Olyan volt, mintha csak a nyaralást szerette volna bejelenteni. Sokszor éreztem már úgy, mintha csak a pénzem lenne fontos neki, és nem én, aki vagyok. Most még ez a nyaralás belefér, de azt hittem, utána le kell zárnom vele ezt a kapcsolatot. Mindketten tudjuk, hogy szerelemből vagyunk együtt..hiszen csókon kívül semmi nem történt.
- Apu? - kiáltott Rosie. - Gyere gyorsan! - hirtelen azt hittem valami baj van, hiszen múltkor is halálra rémültem, amikor egy váza élete ért véget. Ám a szám tátva maradt, amikor megláttam Leot az asztal mellett állni és készült volna megtenni az első lépéseit. Nem szóltam egy szót sem, némán koncentráltam kisfiam első lépéseire, ami végül nem következett be.
- Itt meg mi történik? - topogott be Cassy, mire Leo kibillent az egyensúlyából és a földre huppant. Láttam, ahogy elgörbül a szája lefelé, ezért gyorsan mellé siettem. - Jaj, most meg mi a baj? - sietett mellém a "barátnőm", majd szerette volna átvenni tőlem a kisfiam, de Leo erősen kapaszkodott a nyakamba.
- Semmi, Cassy. Semmi...De most azt hiszem itt az ideje, hogy menj. Nekem is lassan haza kell vinnem a kicsiket.
- Már megint ahhoz a nőhöz mész, Harry?
- Figyelj, Lara nem egy nő, hanem a feleségem, és a gyerekek vele élnek. Kérlek, ne veszekedj. - toltam az ajtó felé, kezébe adtam a táskáját, megpusziltam az arcát, majd becsuktam a háta mögött az ajtót.
- Fúú. - fújtam ki egy nagy levegőt. Rosie kinevette a cselekedetem, én pedig úgy csináltam, mintha izzadság cseppeket töröltem volna le a homlokomról. - Na srácok, akkor megyünk nyaralni?
- Igeen. - vetődött a nyakamba Rosie, Leo pedig kis kezeit összeütve tapsolt a földön csücsülve.
- Már csak anyának kell beleegyezni. - motyogtam halkan. 

2. évad 11. rész - Így lesz a legjobb

Helló Drágák! Hát itt lennék az új résszel. Újabb 3 taggal bővültünk. Köszöntöm az új feliratkozókat is, és mindenkinek köszönök mindent. Tudom, nem válaszoltam a kommentekre, de ezt rögtön bepótolom. És most jó olvasást. :) <3 

Sophie.

Lara Ross

Épp egy gyönyörű álomból ébredtem fel, amikor egyik oldalamról a másikra fordultam volna, ugyanis valami megakadályozott. Inkább valaki. Hajamat hátracsaptam, mert, mint egy szénakazal az összes az arcomba lógott. Szemeimet megdörzsöltem, hátha csak káprázik a szemem, de nem. Valóban Harry feküdt mellettem. Igen, Harry Styles. Mozgolódni kezdek, ugyanis a pozíció, amiben elhelyezkedtünk már kezd kényelmetlenné válni. Ekkor tűnik fel valami. Valami nagyon fura. Meztelen vagyok, csak úgy, mint ő is. Habár a takaró fedi, érzem, hogy ő is az. Amint tudatosulnak bennem a dolgok, és a képeket kezdtem összerakni összeáll az este. Emlékszem, hogy felhívtak a kórházból, emlékszem, hogy mi történt az anyámmal, emlékszem, hogy Harrynél kötöttem ki, és arra is, hogy utánam jött, és törődött velem. Emlékszem, hogy vigasztalt, és hazakísért. Jaj ne...mi tettünk? Hanyat vágtam magam az ágyon. 

-Tudod, mire van most szükségem? - kérdeztem tőle, szinte már a szájába suttogva.

- Nem. - válaszolta röviden, teljesen beleesve a varázsomba. 

- Arra, hogy szeress. - súgtam neki, majd ajkaink találkoztak. Bőröm azonnal libabőrössé vált, a szívem úgy vert, mintha maraton futottam volna, és minden erőmmel őt akartam. Kezeimet szorosan a nyakához kulcsoltam és magamhoz szorítottam. - Szükségem van rád. Felejtess el velem mindent.

- Lara..te most részeg vagy..nem tudod, mit csinálsz. - próbált elhúzódni tőlem, de nem engedtem. Tudtam, hogy ittam, éreztem is magamban, de amint szerettem volna, az nem az alkohol miatt volt. Azt éreztem. 

- Fogd be! - hallgattattam el egy újabb szenvedélyes, de annál érzékibb csókkal. - Tudom, mit kérek. Vagy te nem szeretnéd? - távolodtam picit el.

- Tudod, hogy mennyire akarlak. Hisz érezheted. 

- Akkor csináld, Harry. Annyira nagyon hiányzol. - kapaszkodtam belé. Ő ölébe húzott, majd elfektetett az ágyon. Ezúttal már ő volt felettem. Átvette az irányítást, amit be kell, hogy valljak, jobban tetszett. 

- Holnapra tuti megbánod. - motyogta még, de hangja elhalt, ahogy a csípőm az övének feszítettem. Csók csókot követett. Ujjai lassan érintették először a vállamat, majd a kulcscsontomat. Érzékien simította végig tenyerét melleimen, majd a hasamon. Pólóm aljához érve szinte letépte rólam, ahogy én is szétfeszítettem ingét. Talán az összes gomb leszakadhatott róla. Az övéhez nyúltam, de nem bírtam a csatot kioldani, kezeim remegtek, ahogy megéreztem azt a tudort, ott benn. 

- Segítek. - súgta a fülembe. Nyelve nagyon közel volt ahhoz a ponthoz ott a fülem mögött. Kipattintotta az övét, és megszabadult most már minden ruhadarabjától. Rajtam sem volt már sok minden, de ő tett is róla, hogy ne is legyen. 

- Még mindig ugyanúgy szeretlek, sőt még jobban is. - mondta, majd egy erős feszítést éreztem belülről. Nemcsak a testembe hatolt bele, hanem a szívembe is szavaival. Egy apró könnycsepp hullott le az alattam levő párnára. - Jól vagy? - kérdezte.

- Én is nagyon szeretlek, Harry. -suttogtam. Többé nem kellettek szavak, nem vesztegettünk több időt. Tette a dolgát, közben én sem tétlenkedtem. Körmeimet hátába vájtam az élvezettől, ami mindkettőnkre egyszerre tört ránk. Pihegve hullott rám erős teste, és ujjaimmal a haját kezdtem el piszkálni. Oh, Istenem, mennyire szerettem én ezeket a göndör tincseket. Itt fekszik felettem az az ember, aki itt hagyott, de most újra visszatért bennem. Szebb, mint valaha. Izzadt tincsekkel, ragyogó szemekkel, kecses ajkakkal, és csupa szívvel. Éreztem a mozdulatait, éreztem a szeretetét. Csak mi voltunk ketten. Ő és én. Újra mi voltunk. 

- Gyönyörű vagy. - puszilta meg még a homlokom, majd lassan álomba szenderültem. 

Tehát az a gyönyörű álom nem is álom lett volna, hanem a valóság?
- Nem emlékszel ugye? - dörmögte a párnából.
- De, minden egyes momentumra emlékszem. - feleltem csendesen, a plafont bámulva.
- Megbántad ugye? - könyökölt fel, én pedig ránéztem. Nem szóltam semmit, csak az arcát tanulmányoztam. Ahogy a szemei csillogtak, majd lassacskán szomorodott el. - Sejtettem. - támaszkodott fel, majd felhúzta a fekete bokszerét és összeszedegette a szétdobált ruhadarabjait. Megmosolyogtam, ahogy inge csak úgy lógott rajta, hiszen nem voltak rajta gombok. Aztán a mosolyom lehervadt, ahogy becsukta maga mögött az ajtót és ott hagyott. Az elmúlt éjjelnek köszönhetően, újra éltem kicsit. Újra életet teremtett belém. Sietősen pattantam ki én az ágyból, magamra kapva egy fehérneműt, és egy fehér inget utána futottam a lépcsőn.
- Harry? - visszanézett rám az ajtóból. Lassan közelítettem felé, majd tenyeremet az arcára tettem. - Ne menj még el. - néztem rá. - Kérlek. - suttogtam halkan. Tenyerét ő is az enyémre helyezte, majd lehúzta a szájához, és belecsókolt. Egy halvány mosolyt ajándékoztam neki, majd visszahúztam. - Tudnod kell, hogy nem bántam meg semmit, ami történt. - néztem mélyen a szemében.
- Azt hittem, hogy most el fogsz küldeni, azért mert kihasználtalak.
- Ilyenről szó sincs. - ráztam a fejem hevesen. - De...
- Miért kell mindig egy "de"-nek ott lenni? - húzott közel magához két kezével a derekamon.
- Azért mert mindketten tudjuk, hogy ez nem helyes, amit teszünk. - hajtottam le a fejem. - A válás folyamatban van, és neked ott van Cassy..
- Nem szeretem őt, Lara. Én téged sz..
- Shhh.- tettem mutatóujjam a szájára. - Ne mondd ki. Nem szabad. - suttogtam. - Ahogy azt sem, hogy ezt bárki is megtudja. Maradjon ez a mi titkunk.
- Vissza akarlak kapni titeket. - hangja elgyötört volt. - Helyre akarom tenni a hibáim.
- Nem haragszom Harry. De ezt el kell felejtenünk. Minden folytatódik úgy, ahogy volt. Ígérem, többet nem teszek keresztbe neked, a gyerekeket is akkor viszed el amikor akarod, de ez nem történhet meg még egyszer.
- De hiszen szeretsz, érzem..és én is.
- De ez nem helyes...és most menj. - simítottam végig a kezén. - Egyedül szeretnék lenni, hogy feldolgozhassam az elmúlt napot.
- Ne taszíts el, kérlek.
- Így lesz a legjobb. - bólintottam, majd felszaladtam vissza az emeletre és bezárkóztam a fürdőszobában. Nem lehetek önző. Nem szabad, hogy ennyi idő után, amikor az ő élete is rendeződik Cassyvel jövök én és mindent tönkreteszek egy éjszakával. Az egyik legszebb éjszakámmal. Szeretem őt, imádom és pont ezért nem szabad ennek még egyszer előfordulnia. Lassan sétáltam be a szobámba, ahol a fiókból elővettem egy régi fényképet. Anyu volt rajta még fiatalként. Ahelyett, hogy ráemlékeztem volna, és gyászoltam volna, én inkább bú-felejtve feküdtem le az egykori férjemmel, akinek barátnője van. Szörnyű és önző ember vagyok. Mindig csak a saját érdekeimet nézem, és azt, hogy mi jó nekem.
- Hiányozni fogsz anya. - simítottam egyet a képen, majd visszatettem a fiókba. - Remélem tudod, hogy mindent megbocsátottam. - suttogtam a semmibe.
- Anyuci! - rontott be az ajtón Rosie és a nyakamba vetődött. - Hol voltál este? Nem meséltél nekem. - biggyesztette le a száját.
- Ne haragudj, Drágaságom. Tudod, el kellett mennem valahova. De a nagyi biztos mesélt neked, ugye?
- mosolyogtam rá.
- Igen, de én téged szerettelek volna...hova kellett menned? - kíváncsiskodott.
- Tudod, az anyukám, akit nem ismertél, nagyon beteg volt. - ültettem az ölembe. - Sajnos, őt tegnap elvitték az angyalkák magukkal. - mosolyogtam, és próbáltam a könnyeim visszatartani.
- Akkor szomorú vagy? - tette kis kezét az arcomra. - Én itt vagyok neked, anya. Szeretlek. - kulcsolta át a nyakam és egy puszit nyomott az arcomra.
- Én is szeretlek. - szorítottam magamhoz.
- Mondjam Anne nagyinak, hogy hívja fel apát, hogy meg tudjon vigasztalni?
- Nem, nem kell, kicsim. - nevettem fel keserűen.
- Lara, minden rendben? - nyitott be apu is a szobába.
- Anyuci szomorú, nagypapi. Azt mondta, hogy az ő anyukáját tegnap elvitték az angyalok.
- Tessék? - tágultak ki apám szemei is. Megköszörülte a torkát. - Rosie, téged keres a nagyi. Menj szépen reggelizni, jó?
- Sajnálom, apa. - sírtam el magam. Majd magához szorított és csak ölelt.
- Jaj, drágám. Én is sajnálom. - majd együtt emlékeztünk pár percig az édesanyámra.
- Apu? - néztem rá, pár perc csend után. - Azt hiszem hibát követtem el.
- Ez nem a te hibád volt. Beteg volt.
- Nem erről van szó. Én lefeküdtem Harryvel. - motyogtam magam elé.

2. évad 10. rész - Szeress!

Sziasztok! Hát több, mint egy hét után meghoztam a következőt, igaz szerdát írtam, de itt van most. :D . Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de azért remélem tetszik Nektek! :) Köszönöm szépen, minden komit, meglepetést, és feliratkozást. Nagyon sokat jelent nekem! <3 Jó olvasást! :)

Sophie.

Automatikusan nyúltam a kilincsért, ami nagy meglepetésemre megadta nekem magát. Az ajtó nyitva volt. Szívem őrült módba kapcsolt, hangokat nem hallottam ütemétől. Könnyeimet letöröltem, majd a nappali felé vettem az irányt. Nagyot sóhajtva léptem be az említett szobába, megtorpantam. Harry ott feküdt a díványon Cassyvel a karjaiban. Ekkor csöppentem vissza a valóságba. Mégis mit keresek itt? Hogy hihettem, hogy Harry elfelejti a mai viselkedésem? Egyáltalán miért is hozzá jöttem? Cassy úgy feküdt a karjaiban, mint egy kismacska, szinte még a dorombolását is hallottam. Ő pedig simogatta, ahol csak érte. Cassy észrevett, hogy a küszöbön állva bámulom őket, majd pityeregni kezdett, mire Harry ajkaival lecsókolta műkönnyeit. Átláttam rajta, tudtam, hogy direkt csinálja. Hallottam, ahogy édes szavakat suttog a fülébe, nekem pedig meg kellett kapaszkodnom az ajtószárfában. Azt hittem a mai nap ennél rosszabb nem lehet, dehogynem. Remegve fordítottam nekik hátat, majd hangosan becsuktam az ajtót magam mögött. Futottam, nem számított ha felbukok a lépcsőn, a célom az volt, hogy minél hamarabb távozzak innen. Az utca sötétbe burkolózott már, a libabőr is kiült a karomra. Rohantam, nem tudtam hova, csak mentem, amíg a lábam bírta, majd egyszer csak egy hatalmas rántást éreztem bal karomon. 

Harry Styles

Hosszú volt a mai, hát még milyen tartalmas. Leo szülinapi partija akár nagyon jól sikerülhetett volna, akkor ha a két nőszemély nem vitatkozik össze. Egyik felet sem értem igazán. Cassyt azért nem, mert mellette vagyok, ő a barátnőm, ő az akit szeretek. Legalább is elméletben, gyakorlatban más áll ebben a pozícióban, de ezt hanyagoljuk. Így a legjobb, ha fenn tartom ezt az állapotot és kapcsolatot mindenkinek sokkal jobb lesz az élete. Larát viselkedésén még jobba meglepődtem. Miért kellett ez a feszültség, ha már nem érez irántam semmit? Miért akadt ki Cassyre? Vajon mondhatott neki valamit? Vagy miattam? Áhh...nők! Sosem fogom megérteni őket.
- Nyugodj meg! Már vége van! - suttogtam Cassy fülébe. Muszáj volt valahogy megnyugtatnom, mert mióta haza jöttünk csak a szipogását és az állandó orrfújását hallom, ami hát kissé már kezd kikészíteni. Óvatosan simítok végig a karján, majd újra zokogásba kezd. Egyszerűen megsajnáltam, rossz volt ilyen összetörve látni, ezért apró csókokkal próbáltam neki kedveskedni. - Mi volt ez? - pattantam feljebb a kanapén, amikor hangos ajtócsapódást hallottam.
- Nem tudom, biztos csak a huzat. Hagyd. - törölte le a könnyeit, majd kezeimet fogva, magára húzott. Nyugtalanított valami, úgy éreztem fel kell állnom és ki kell mennem. Így is tettem, az ösztöneimnek sosem tudtam ellent mondani.
- Mindjárt jövök, csak kinézek! - pusziltam meg Cassy feje búbját. Gyorsan belebújtam a cipőmbe és még hallottam a hangos lépteket a lépcsőházban, így utána indultam. Kiérve a házból egy ismerős női alakot láttam meg rohanni. Túl ismerős volt, ahogy a sötét haja lobogott utána. Kétségbeesetten futott, míg egy óvatlan pillanatban megbotlott a járda szélénél, majd az úttest felé kezdett közeledni. Még időbe visszarántottam, szorosan magamhoz szorítottam. Szívem megsajdult, ahogy arcára néztem. Sírt, szemei vörösen csillogtak vissza rám. Meglepettem nézett rám, mintha nem is hinné el, hogy a karjaimban landolt.
- Hagyj! - rántotta ki magát kezem közül. - Menj vissza Cassyhez!
- Nem, nem engedlek el így. Mi történt? Miért sírsz? - nyúltam arcához, de ő lehajtotta a fejét. Csak megrázta a fejét és indul volna. - Lara!
- Neki nagyobb szüksége van Rád! Menj! - lökött meg a másik irányba. - Végülis nem ő vesztette el az anyját. - suttogta maga elé, azt hitte nem hallom meg, de így történt.
- Tessék? - nem válaszolt, csak elindult a sötétbe, én pedig ott álltam és néztem alakját távozni. Mi történhetett, hiszen Irenét már rég nem tekintette anyjának. És mit jelent az, hogy elveszítette? Mire feleszméltem a kábulati sokkból, Lara már az utca sarkán fordult be, én pedig követtem. - Mi történt Irenével? - kérdeztem tőle kedvesen. Ahogy kiejtettem anyja nevét, megremegett, én pedig a vállára tettem a kezem.
- Öngyilkos lett. - suttogta maga elé. - Meghalt, érted? Meghalt az anyukám. - sírta el magát, és a legnagyobb meglepetésemre kezeit nyakam köré fonta és hozzám bújt. Kapaszkodott bennem. Rögtön átkaroltam én is, és fejét simogattam, míg próbáltam megnyugtatni. Tudom, hogy azért jött el hozzám, mert szüksége volt rám. Igaz, nem volt szép a mai viselkedése, de nem tudok rá haragudni..és amiket a fejéhez vágtam, azokat sem gondoltam komolyan. Még mindig ugyanúgy szeretem Őt, ahogy az esküvőnk napján. Ezért most nagyon fáj így látnom Őt, segíteni akarok neki.
- Gyere, hazakísérlek! - szorítottam magamhoz, nem tudtam meddig mehetek el, nem ismerem a határait.
- Nem akarok hazamenni. A gyerekek meg fognak ijedni. Inkább menjünk be ide! - húzott az egyik bár felé. - Felejteni akarok! Mindent...csak ma este. - motyogott szinte maga elé. Megadtam magam, hiszen vele vagyok, nem engedem, hogy butaságot csináljon. Leültünk a pulthoz, és ő rögtön kettő dupla whiskyvel kezdett. Szám szinte 'O' alakot formált, hiszen úgy tudtam, utálja a whiskyt. Egymás után öntötte magába az erősebbnél erősebb italokat. - Te is kérsz egyet? Héj, légyszi az úrnak is tölts egyet? - intett a pultosnak. Én is megkaptam a saját mérgem, majd egy húzásra felhajtottam.
- Jobb már? - kérdeztem felé fordulva. Szemei már nem csillogtak, fáradtan meredtek rám.
- Már jól érzem magam. - mosolyodott el kislányosan. Innen tudtam, hogy már eleget ivott, úgy hogy elindulhatunk haza. - Na gyere! - nyúltam a hóna alá, és kitámogattam a helyről. Gyalog mentünk haza, itt-ott megbotlott, de akkor segítettem neki.
- Van nálad kulcs? - kérdeztem tőle. Ő pedig csak a vállát vonogatta és közben nevetgélt. Belenyúltam a táskájába, majd előszedtem a kis kulcscsomót, majd beengedtem magunkat. Míg bezártam az ajtót, Lara előrement a konyhába, természetesen belerúgott valamibe, ami hangos csörömpöléssel visszhangzott. - Shh! - tettem mutatóujjam a szám elé. - Fel fogsz ébreszteni valakit. - mire ő megint csak elkuncogta magát. Leültünk a konyhába, és Lara már emelte a következő üveg alkoholt, mire anyám lépett be. Szemét összehúzta a világosságra, feltehetően aludt már.
- Ti meg mit csináltok itt? - nézett rám nagy szemekkel, majd Larára. - Vele meg mi történt? - ezek szerint ők még semmiről nem tudnak. Elmeséltem neki, hogy mi történt az anyukájával, majd azt is, hogy nálam keresett támaszt. - Holt részeg már. Szerintem elég már neki... - tett megjegyzést.
- Vigyázok rá, anya. Menj feküdj le. A gyerekek is alszanak már?
- Mint a tej. - mosolyodott el, majd visszament lefeküdni.
- Te is kérsz egy pohárral?
- Nem. - mosolyogtam rá. - Holnapra nagyon fog fájni a fejed, ugye tudod?
- Nem számít. Most nem fáj semmi. Sem a fejem, sem a testem, sem a lelkem, sem a szívem..-nevette el magát, de arcán újra megjelent egy könnycsepp, amit gyorsan le is törölt. - Köszönöm Harry a mai estét..és tudod, nagyon sajnálom a történteket, nem akartam Cassynek sem, és neked sem rosszat, mert még mindig szer..Jaj, ne törődj velem. -állt fel hirtelen az asztaltól - Gondolom már fáradt vagy. Nagyon sokat jelent, hogy mellettem voltál. - össze-vissza beszélt. - Azt hiszem szükségem lenne egy..mire is?
- Gyere, menjünk fel és aludj szépen, arra van szükséged. - jelentettem ki. Felkísértem a lépcsőn, majd benyitottam a szobában. Hátra vetődött az ágyra, magával rántva engem is. Beleremegett a testem a közelségébe, hiszen milyen régen is voltunk már ennyire közel egymáshoz. Szája közelített az enyém felé.
- Tudod, mire van most szükségem?
- Nem. - dadogtam, mint egy elveszett kisgyerek, mert féltem, hogy ha tovább megyünk, nem leszek képes megállítani magam.
- Arra, hogy szeress! 

(Szerintetek hogy folytatódik az éjjel további része?)